Csak arra kellesz

Nehéz elfogadni, ha csak szexre kellesz. Nehéz elfogadni a tényt, csupán szolgáltatás vagy, egy izgalmas proglamlehetőség, amivel bizonyos időközönként élnek. Egy opció vagy. Választási lehetőség, ami bármikor visszavonható, felmondható, törölhető. Nem képezed megfontolás tárgyát, hátáridőnaplókban sem szerepelsz. Bevillansz a férfiagyba, mint egy jó ebéd vagy egy finom ital. Miután megkóstolt, behabzsolt és jóllakott veled, megköszöni a vendéglátást. Majd hívlak.

Hát persze. Még vállára hajtottad volna a fejed, hozzábújtál volna, beszívtad volna az illatát. Beszélgetni akartál, ismerje meg a gondolataidat, reagáljon, figyeljen rád, mentálisan legyen ott veled. Időzzön el a szavaidon. Forduljon feléd, nézzen a szemedbe, fürkészve nézze lelked ablakát, akarjon benézni mögé, találjon meg mögötte téged. Tekintete kifejezéstelen, mondanivalójának semmi értelme, nincs mögötte érzelem. Karjaidat lefejti magáról, olyan zárt a szíve, rozsdás a lakat rajta. Régóta nem nyitotta ki senkinek, légkalapács sem tudná leütni róla. Miért hiszed, miért képzeled magadról, hogy képes vagy jeget törni? Miért tekinted őt kihívásnak, vagy megmenteni való veszélyeztetett fajnak? Ő már eldöntötte a sorsodat, berakott az opció kategóriába, a többi igénybe vehető lehetőség közé. Ingyen vagy, mint a többiek, a nap huszonnégy órájában nyitva tartasz. Ha részegen nyomja a csengőt hajnali háromkor, akkor is ajtót nyitsz. Micsoda belső erő parancsának engedelmeskedsz? Nem tudod már megszelídíteni, pedig legszívesebben a lábaiddal rúgnád le azt a rozsdás lakatot a szívéről.

Nem kell elfogadnod, hogy csak szexre kellesz. Mi nők nem működhetünk így hosszú távon, kötődnünk kell. Ha csak nem farkasok neveltek minket, vagy súlyos elköteleződési fóbiáink vannak, nekünk egyszerűen kötődnünk kell. Nem opciók akarunk lenni, hanem az egyetlen lehetséges út valaki számára. Azt akarjuk, hogy minket szelídítsen valaki, vegye be a várunkat, küzdjön meg a sárkánnyal, majd bizonyítsa be, hogy ő az egyetlen lehetséges személy, aki elnyerheti a kezünket. Királyfit akarunk, aki nem küzd fóbiákkal és mániákkal, nem fejti le magáról az ölelést, szívén nincs évtizedes rozsdás lakat. Nem vagyunk kívánságleső és teljesítő programiroda, főleg, ha az egyetlen programhelyszín az ágy. Nem viseljük el a majd hívlak elköszönési módot, valljuk be, elegünk van belőle.

Úgy érzed most, nem tudod a csúcson abbahagyni, képtelen vagy elküldeni őt jó messzire. Csúcson? Női tartásod, büszkeséget, önbecsülésed olyan mélyen van, hogy attól nincs lejjebb. Meg kell tenned, bármennyire csodásan bánik tested húrjaival. Így is fájdalmas, nehezen gyógyuló sebeket szereztél. Hiányzik és az elvonási tünetek egyre erősebbek. Minél tovább halogatod a búcsút, annál mélyebben kötődsz egy fiktív, kitalált személyhez, akit megrajzoltál és most szeretnéd, ha megtestesülne.

Valójában nem is tudsz róla semmit, nem ismered a családját, a barátait, a munkájáról is ritkán beszél. Mindig csak Ő van és Te, sohasem Mi. Bizonytalan időközönként feltűnik az életedben, késik és nem hív vissza. Nem magyarázkodik, nem kér elnézést. Nem vagy fontos, nem számítasz. Ne viselj el többet.

Mosolyogj rá és mondd neki, itt a vége, fuss el véle.
Ennyi az egész.