Az igazság nem tesz jót

Miért vagyunk néha elhallgatók és elferdítők? Egyetlen mondattal össze lehet foglalni: az igazság nem tesz jót. Úgy kezeljük az igazságot, mintha fölöslegesen felírt gyógyszer lenne, ezért be sem adjuk a másiknak, akit szeretünk. Nem adagoljuk be, nem készülünk rá, mert a mi esetünkben az igazság-dózis fölösleges adalékanyag, rosszat tesz, mérgez, vagyis vitát szít, bonyodalmakat okoz, magyarázatot vár, és eltávolít egymástól.

A kegyes hazugságot a szeretet vezérli. Nem érdemes boncolgatni, belekötni, kérdőre vonni. Valaki azért találta ki, hogy kíméljen minket, mert felismerte, ez az a szituáció. Amikor az igazság teljes elénk tárása inkább rombol, mint épít. A fátylat ezért nincs is kedvünk fellebbenteni, szépen takar, el sem akarjuk mozdítani onnan, nem háborgatjuk. Sokszor, még a fátyollal letakart változatot is eltesszük a látótérből, ne zavarja mindennapjainkat. A keserű pirulát nem vesszük be, félretesszük, még várunk, halogatunk. Időt akarunk nyerni. Mindketten tudjuk, ott lapul a fátyol alatt, mégsem nyeljük le az igazságkapszulát. Hagyjuk, hogy kíméljen, elhallgasson, ez nem a ha nem tudom, nem fáj kategória. Ez inkább a tudom, és nem akarok róla tudomást venni, mert így nem fáj féle variáció az életre.

Van úgy, hogy egy egész életet leélsz az igazság elferdített, vagy teljesen elhallgatott változatával, szépítesz, finomítasz. Mielőtt a külvilág elé tárod, retusálsz egyet rajta, mint egy előnytelenre sikerült fotón. Megszerkeszted az életed, szépre változtatod, hogy Te is beleférhess a konszolidált élet sablonba. Szerkesztesz magad köré egy irigylésre méltó életet, szerető és összetartó családdal, jól fizető állással, anyagi biztonsággal. Senki nem veszi észre, hogy a szereplőket és a körítést mind oda montíroztad. Mert az emberek nem szeretnek szerencsétlen történeteket hallgatni. A széthullott családok, a bántalmazott nők, elhanyagolt gyermekek és tönk szélére került hiteltörlesztők lehangolnak, demotiválnak. visszavetnek a fejlődésben. Pozitív, megerősítő mondatok kellenek. Te ezt jól tudod.

A rendezett életűek klubja nem fogadja be a befizetetlen számla halmozókat, a kettétört karrierjükön kesergőket, a gyermekeiket kínlódva egyedül nevelőket. De a nyitott házasságban élőket sem, és a szeretőket is kivetik maguk közül. Nem vállalod fel szerencsétlenségedet, még akkor sem, ha ideiglenes. Ezért végsőkig ragaszkodsz a látszat fenntartásához, kirakatházasságokban élsz, képmutató, kívülről színes, a fonákján pedig szürke kapcsolatokban. Hogy vagy? Nagyon jól, minden szuper. Valójában belül rothad az életed, vagy már teljesen élettelen, üres, nem ad életjelet.

Az is előfordul, hogy soha meg nem valósult álmokat kergetsz, azokkal béleled körbe önmagad, olyan jó hozzábújni az álmokhoz, látod magad a jövőben, amikor végre legálisan és megérdemelten vagy örökös tagja a rendezett életűek klubjának. Vizualizálsz álomházakat, álomautókat, szép vagy, egészséges és irigylésre méltó. Amikor nagy néha kettesben önmagaddal bevallod magadnak, hogy hazugságban élsz, mindenfélét felhozol mentségedre, hogy miért nem tudod ennek a felét sem megvalósítani. Ez így megnyugtató számodra, kifelé tehát marad a színes kirakat, és a retusált kép, photoshoppolt valósággal, agyonretusált igazsággal.

A kegyes hazugságok ártalmatlanok, valaki kíméletből, szeretetből, kegyelemből értünk teszi. De amikor önmagadnak hazudsz, az hosszú távon lassan ölő lélekméreg. A soha meg nem valósítható álmok vatta puhák, védenek, áltatnak és illúziókban ringatnak. Mégsem biztosítanak egy életen át tartó védelmet, nem alapozhatsz rájuk. Legalább önmagadnak ne hazudj már többé.