Mintha vizet tartanál

Szeretsz vagy birtokolsz? Ha valóban a kincsed vagyok, úgy tarts, mintha bármikor elröppenni készülő pillangó lennék a tenyereden.

A tudat, hogy szabadon dönthetek, engem is szabaddá tesz, ezért maradok. Gyönyörködsz bennem, színes egyéniségem újra és újra meglep, magával ragad. Tiszteled és szereted bennem, ezt az autonóm, teljes behódolásra alkalmatlan nőt. Ezért nem szánsz nekem gombostűre tűzött, preparált, elszáradó, ragyogást veszítő életet. Nem zársz üvegbúra alá, nem vagyok kiállítási tárgy. Nem vagyok megtekinthető, látogatható szépség, nem vagyok csodálni való dekoráció melletted. Testem térképére nem tűzheted ki a piros zászlócskákat, nem vagyok bevett, meghódított, saját territórium. Nem csinálsz az arcomból örökké mosolygó, ránctalan bohócálarcot. Testemet nem szabatod át a saját képedre, nem változtatsz öltöztetős babává. Ha valóban szeretsz, valóban úgy bánj velem, mintha vizet tartanál a tenyeredben. Hajolj fölém, és nézd kedvteléssel, ahogy megmaradok neked. Veled maradok, mert nem szorítasz agyon, nem fojtogatsz, hanem női egyéniségemnek szabad folyást engedsz. Abba az irányba haladok, amerre én akarok. De mindvégig a tenyeredben, veled, melletted maradva. Ha görcsösön ökölbe rándul a kezed, ha birtoklási vágyad előtör belőled, én másodpercek alatt kifolyok az ujjaid közül, és haladok tovább a saját utamon, elvegyülve a világmindenségben. Csak tarts és gyönyörködj, örülj a szerelem váratlan ajándékának, és amellett, hogy részese vagy, maradj óvatos külső szemlélője is a csodának.

A párok egy idő elteltével csak és kizárólag többes számban képesek egymásról beszélni, mintha örökre elválaszthatatlan sziámi ikrek lennének. Mintha létfontosságú szerveik forrtak volna össze végérvényesen, az agy és a szív duplikálódott volna, és lennének örökre egy test egy lélek. Mintha a hűségesküvel magukra húzták volna a másik ember lelkét, belebújtak volna, és szerződésként aláírták volna az örökké tartó többes szám használatot. A barátaink, a hobbink, az úti céljaink, a szabadidő eltöltési módjaink, mindig ugyanazok, és szép dolog, hogy egymásba költöztünk, és hologramként rám vetítetted magad, de már sajnos nem tudom, hol kezdődsz te és hol végződöm én. Nem használom azt a vadító sminket, mert neked nem tetszik, vagy nem merem viselni azt a hajszínt, vagy stílust, akkor üvegbúra alatt, gombostűvel megszégyenített pillangó vagyok. Ilyenkor nem szeretsz, hanem birtokolsz.

A szeretet az, ha szabadon áramolhatok, de mindvégig az óvón tartó tenyeredben, az ölelésedben maradok. Ekkor görcsösen összeszorítsz, akaratot és idomulást kényszerítesz rám. Bele sem nézel a tenyeredbe, vajon ott vagyok-e még. Tudhatnád, hogy a lelkem régen halott. Ha én én maradhatok, csak úgy lehetek boldog melletted. Ha nem így történik, akkor csupán értékmegőrzőbe pakolsz a szíved oldalán, és nálad a kulcs. Így nem maradhatok meg hosszú távon. Napfény és szabad levegő híján szomorú, színtelen és érték csökkent leszek, aki újabb és újabb instrukcióra vár, mert önálló gondolkodásra már képtelen. Ne tedd ezt velem.

“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad. “