Amikor mindenki felállt és hazaindult, te még mindig ott ülsz a nézőtéren, és engem figyelsz. Nem volt fergeteges tapsvihar, csak olyan átlagos, szerintem. Kétszer tapsoltak vissza, ez kicsit elszomorított, te láttad az arcomon, még a valós emberi sminkálarcom mögé is beláttál. Széthúztad a védelmező, harci díszem függönyét, azon túl, ott is láttad, egyre csak a… Tovább »

A párkapcsolati játszmák tekintetében nem beszélhetünk szerelemről, vagy intimitásról. A játszmáknak nincs köze a szeretethez, mert abban a pillanatban, amikor belebújunk a szerepeinkbe, és elkezdjük a lassan ölő, kapcsolatgyilkos kis párbeszédeinket, egy grammnyi szeretetet nem érzünk a másik iránt. Hogyan lehetséges ez? Minden emberi kapcsolat előbb utóbb szerepeket oszt ránk. Fő személyiségjegyeinkből adódóan ezek a… Tovább »

Létezik- e egyetlen, igaz szerelem? Netán olyan, mint egy ritka, színes lepkepéldány, amelyet hálóval próbálunk kétségbeesetten befogni, és ha elmulasztottuk, be kell érnünk a szürke, semmitmondó változattal? És feltétlenül kergetnünk kell? Persze, hogy nem. Sokszor elegendő elérnünk lelki egyensúlyunk stabilizált állapotát, és abban a pillanatban, amikor saját magunk társaságát élvezzük elmélyült, tartós boldogságban, vagy netán… Tovább »

Aki elment nem vitte magával a napot. Nem sötétített be, nem takarta le a bútorokat porvédő leplekkel, nem kapcsolta le a villanyt maga után és nem dobta be a folyóba a kulcsot, hogy soha többé ne érhessen el hozzám. Nem kapcsolta be a riasztót sem a házban, hogy összerezzenve, fülemet befogva viseljem el a süketítő… Tovább »

A szívemben már régen karácsonyt rendeztem, úgy november környékén, amikor először megjelentek a hógömbök és a sztaniol angyalkák. Ekkor még nyugodt és várakozó voltam. Elképzeltem, hogy mindent időben megvásárolok, no stress, no para, last christmas I gave you my heart és Ica kérlek, fáradj a kasszához a háundemben, minden ugyanaz, évről évre semmi nem változik,… Tovább »

Valaki jöjjön. És rázza ki a lelkemből a port, mintha elhagyott szobában régen vigyázban álló díszpárna volna. Engedje be a fényt az ablakokon, húzza szét a nehéz függönyöket, hadd nézzem, hogyan táncolnak vidáman a porcicák a beáramló napsütésben. Szűnjön a dohos, áporodott mozdulatlan vegetáció szaga, ma felkelek és járok, engedem hadd csókoljon szájon az élet…. Tovább »

A féltékenyek szívét vasmarokkal szorítja össze a kegyetlen, ösztönös érzés. Nem lehet hibáztatni őket érte. A féltékenység érzése mindannyiunkban megbújik, mint egy, már egyszer megkapott fertőzés, ami lerombolta lelkünk immunrendszerét. A féltékenység ott él bennünk, elrejtőzik mélyen az idegpályáink mentén, alvó, alattomos, bármikor kitörni készülő állapotban. Élethosszig hordozzuk, és nem tehetünk ellene, ha valaha felszínre… Tovább »

Megállapodni nem azt jelenti, megrekedni. Nem ugyanaz, mint leállni, stagnálni, visszamaradni, nem fejlődni tovább. És nem ugyanaz, mint megalkuvónak lenni, kompromisszumot kötni, és leönteni mosogatólével az álmainkat. Megállapodni nem azt jelenti, hogy a biztonság örömlánya, a megtalált komfortzónám kis kegyeltje vagyok. A biztonságom én magam vagyok, én vagyok önmagam biztosítéka, akkor is, ha a Jóisten… Tovább »

Egy komplett személyiségjegy skálát hozunk felszínre egymásból. Emberi tulajdonságokért vájkálok benned, élve boncollak kíméletlenül, és te is engem. Kibányászod, felszínre hozod az igazgyöngyöt belőlem, a nem hamisan csillogót, fölöslegesen szemfényvesztőt. Én is sorban kihelyezem az asztalra, amit belőled hoztam felszínre éppen, felelősségtudat, férfiasság, lovagiasság, gondoskodás, karizma, rendezgetem őket, mint frissen szerzett ajándékokat, boldog vagyok velük…. Tovább »

Ül a vállamon ez a szerelem. Kitárt, óriás szárnyakkal, beterít, kisajátít, magának akar. Éjszakánként a mellkasomra ül, a csend és a sötétség felerősíti a hangokat és minden érzést mikroszkóp alá helyez, és kényszerít, nézzek bele, szembesüljek, definiáljak és analizáljak. Túl sokat vár tőlem. Éljek együtt e rendellenes szerelemmel, viseljem el. Ül a mellkasomon, szorít és… Tovább »