A lottónyertes tíz éven át minden héten vett egy szelvényt. Akkor kezdte, amikor élete üveggömbje lassan és fenyegetően repedezni kezdett, míg végül ősrobbanásszerű erővel apró, szilánkos darabokra nem hullott. Pontosan tíz éve, Karácsony előtt már mindent elrendezett. A férje akkor már fél éve dolgozott külföldön, előrement, mint felelősségteljes, gondos felderítő, hogy berendezze a fészket a… Tovább »

Néha olyannyira elvakult vagyunk, hogy nem látjuk, ami a lábunk előtt hever. Bátortalanul, titkon reménykedünk valami jóban, valamilyen pozitív változásban, ami megfordíthatja a széljárást, és hosszú idő óta viharban veszteglő hajónk végre csendes, sima vizekre ér. Talán ott is marad, talán horgonyt ver, talán el sem indul többé onnan semmilyen útra, mert nem kockáztat, már… Tovább »

Vannak emberek, akiknek mindig van bátorságuk felszállni a repülőgépre. Időben ott vannak, felkészültek, megfelelően becsomagoltak mindent, indulás előtt két órával ott vannak. Nem félnek az újtól, nem félnek attól, hogy viszontagságos úton vagy pedig könnyedén, baj nélkül, kedvező időjárási viszonyokkal érkeznek meg. Nem ők azok, akiknek a nevét hangszórók viszik szerteszét a terminálban, számukra nincs… Tovább »

Ott állt ellőttem, feketén-fehéren: jogerőre emelkedett. Úgy állt ott, mint egy pirossal írt figyelmeztetés. Lélekmentorom a kanapén ült, huncutul nézett, majd kicsattant az örömtől. – Most aztán kapd össze magad, lássuk mire vagy képes, innentől Te, egyedül felelsz mindenért. A dualista elnyomásnak vége, ezt akartad, nem? Akkor miért ülsz itt összetörve, emeld fel a feneked… Tovább »

A férfi után bezáródott az ajtó és ő akkor érezte először, élete szövevényes történetének első kötete itt végéhez ért. Aki olvasta az első kötetet, az biztosan elkezdi a másodikat is. Eszter élete. Valóságos élet, valóságos szereplőkkel. Valódi emberi érzelmekkel, fájdalmakkal, térdre esésekkel, majd ismételt talpra állásokkal. Bármennyire szeretné alakítani, formálni élete történéseit, az eseményekért nem… Tovább »

“Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak…” Hiába fordítod le a közös életetek bekeretezett fotóját, nem segít majd. Semmi mást nem akarsz most, csak túlélni az érzelmeidet, mert majdnem belehalsz. Ezért, kérlek, hogy ne fordítsd le, hanem nézd. Semmi mást ne csinálj, csak nézd. És akkor lehet, hogy látni fogod majd, a fekete-fehér szomorkás… Tovább »

Február volt, de akkora hó, hogy nem lehetett behajtani az utcánkba. Messziről figyeltem őt, néha az ablakból, néha a ház elől, amikor a havat lapátoltam és a saját autómat próbáltam kiszabadítani a sűrű hópaplan alól. Napok óta csak zuhogott a sűrű, tapadós hó. Néha előfordult, hogy megszólítottam. – Holle anyó úgy tűnik abba sem hagyja márciusig…… Tovább »