Nézed, fürkészed az arcomat, ahogyan alszom. Lelkem ablakai bezárva, csak öntudatlan vonásaim beszélnek hozzád. Pilláim alá férkőznél legszívesebben, hogy megtudd, benne sétálsz-e az álmaimban, mindenek fölé helyezve még mindig szerepelsz-e bennük, és a fekete-fehér semmitmondó képekből csinálok-e még szivárványragyogást. Mi mindig kiszínezzük, ami elszürkült. Távol kerülünk, hajszálon múlik, hogy elengedjük egymás kezét, mintha szándékosan taszigálnálak… Tovább »

Te tudod, nekem nem kellett volna még megszületnem akkor. Próbálták napokon át visszatartani a jöttemet, jobb belátásra bírni, hová, hová kisasszony, hiszen még van több mint hat hét, e csodás világ megvár, fel is készült rád, a júliusi forróság alábbhagy majd, mire te jössz. Anya, Te rémülten, tanácstalanul nézted a szivárgó vért, az alattad lévő tócsát…. Tovább »

Esik az eső, a felázott szempillafesték szomorú-komikus fekete csík az arcán. Úgy néz ki a lány, mint egy bohóc. Valójában az is. Egy szeretni való, ám kezelhetetlen bohóc, széplelkű és nagyon érzékeny, mert ha a koncertteremben meghallja, hogy felsír egy hegedű már csorognak is a könnyei. Építgeti az önvédelmi várat maga köré. Lassan rezisztens lesz a… Tovább »