Valaki jöjjön. És rázza ki a lelkemből a port, mintha elhagyott szobában régen vigyázban álló díszpárna volna. Engedje be a fényt az ablakokon, húzza szét a nehéz függönyöket, hadd nézzem, hogyan táncolnak vidáman a porcicák a beáramló napsütésben. Szűnjön a dohos, áporodott mozdulatlan vegetáció szaga, ma felkelek és járok, engedem hadd csókoljon szájon az élet…. Tovább »

Az átutazók néha megállnak pihenni. Az élet állomásait út menti fogadónak érzékelik, ahová álnéven jelentkeznek be, és gondosan ügyelnek arra, hogy csak felszínes kapcsolatokat létesítsenek. Így később senki nem emlékszik majd rájuk. Az élet-átutazók jelen vannak a pillanatokban, de soha nem élik meg azokat. Mindig a következő lépésre fókuszálnak, és a jelenben megmagyarázhatatlanul nyugtalanok és… Tovább »

Talpig nehéz-e a hűség? Bebújtathatnak-e minket a hűség súlyosan nehéz vasgúnyájába? Készségesen tartjuk-e a nyakunkat, hogy megjelöljenek, megbéklyózzanak, és az örök hűség fogadalma lehúzza lábunkat a mélybe, mint egy óriás kő? Tudunk-e szeretni és kívánni egyetlen embert egy életen át? Abban a pillanatban, hogy elköteleztem magam, döntöttem. A döntés semmilyen külvilág előtt tett fogadalommal nem… Tovább »

Talán már véget ért egy életem, és én észre sem vettem. Veled kellene újat kezdenem, de nem mozognak a tagjaim, nem indulok el. Talán mert azt hiszem, párkapcsolatban élni olyan, mint elnyerni egy érdemrendet, és kikerülni valamilyen büszkeség táblára. Miért hiszem, hogy alkalmatlan vagyok rá? Minden adottságom megvan hozzá, érzelmileg érett vagyok, a szívem kapui… Tovább »

A nyughatatlanokat mintha megjelölték volna odafent. Ha a jövő kristálygömbjén láthatták volna a jövőt, figyelhették volna eljövendő földi életük epizódjait, csak mindannyiszor magányos, bizonytalan, és emberi kapcsolatokra képtelen bolyongóknak látták volna önmagukat. Nem kérdezte senki, így kell-e nekik a nagy kaland, nem kaptak biztató szavakat, mint például, nem lesz olyan vészes, a helyzet majd alakul,… Tovább »

Az önbizalomhiányos emberek mely csoportjába is tartozom? Talán azok közé, akik szeretik sajnáltatni magukat. Akik rosszabb napjaikon háromszor nyolc alkalommal mondják el azt, hogy értéktelelenek, sikertelenek, csúnyák és ráadásul kövérek is, és mindezt óránként. Fárasztó lehetek és eléggé elszívhatom a környezetemben élő szeretteim energiáját, főleg a Tiédet drágám, aki arra vállalkoztál, hogy befizetsz velem az… Tovább »

Hagyom a múltadat békében nyugodni, nem háborgatom. Az elbúcsúztatása a Te dolgod volt, semmi közöm hozzá, nem szólhatok bele. Nem tudom, miként, hová és hogyan temetted el, de biztosan tudom, nem látogatod a nyugvóhelyét, nem térsz vissza, nem viszel virágot a sírjára. A múltad sérthetetlen, privát zóna, számomra ismeretlen, örökké misztikusan zárva maradó hetedik szoba…. Tovább »

(egy Férfi gondolatai) Nekem feleség kell. Olyan, akit én fedeztem fel magamnak, meghódítottam, bókoltam neki és udvaroltam. Olyan, aki az előbbi kifejezésekhez nem használ értelmező szótárt, vagy nem tekinti azokat múlt század eleji, idejét múlt, fölösleges időhúzó tevékenységnek. Aki nem tekinti az udvarlást elhagyható lépésnek, átugorható fázisnak, aki nem néz rám csalódottan, nem dühöng, nem… Tovább »

Nem hív, nem üzen, nem válaszol, nem jön, nem ér oda időben, nem ér rá, nem érint meg, nem ölel át. Micsoda kegyetlen érzés ez, mégis mennyire édes. És milyen hevesek az elvonási tünetek. Legszívesebben kijelentkeznél egy időre a Szerelem nevű interaktív játékból, kivonnád magad és visszajelentkeznél újra, amikor minden újra sima, kényelmes de még… Tovább »

A laza kapcsi nevű jelenség egy szindróma. Soha nem Te keresed. Olyan mint valami vírus és csak akkor kapod el, ha legyengültél. Fizikailag de főleg lelkileg. Fogékony vagy rá, befogadó, hagyod, hogy megfertőzzön, magával ragadjon, aztán ott éktelenkedjen az arcodon, megjelölve Téged, mint valami stigma, hordozva magában az üzenetet: képtelen vagy normális kapcsolatra, hibát hibára… Tovább »