Életünk egyes szakaszaiban csupán vendégek vagyunk. Meghívót kapunk, és élünk a felkínált lehetőséggel, örömmel és reményekkel telve lépünk be az új, megtalált életünk ajtaján és akkor sem rettenünk vissza, ha odabent furcsa szeánsz, arctalan, lélektelen álarcosbál folyik. Akarattal arcunkra rajzolt mosollyal élvezzük a partyt, idegenek szegődnek mellénk, akik attól a pillanattól fogva barátainknak mondják magukat…. Tovább »

Még soha nem éreztem hasonlót, furcsa, körülírhatatlan érzés. Állunk a bíróság bejáratánál, nem mozdul a lábunk, valami biztatót kellene mondani. Kimondani a végszót, amitől mindketten tudnánk végre, itt a vége. A végszó egy hallgatólagos megegyezés lenne közöttünk, mint a színházban, amitől végre legördül a függöny és mindenki hazatér a saját privát életébe. Nekem nincs privát életem,… Tovább »

Elhidegülni valakitől olyan, mint amikor valakit a sorsára hagysz. Amikor betapasztod a füled, ha valaki segítségért kiált. Ha rázárod az ajtót egy síró gyerekre és hidegen hagynak az igényei. Ha kihűlni hagysz egy szerelmet, olyan, mintha magára hagynál egy haldoklót. Ha nem akarod őt visszavágyni az élők közé, és nem akarnál összeroppanni a fájdalomtól, hogy… Tovább »

Magadhoz ölelsz, mintha egy boksz zsákot ölelnék. Megpihenek rajtad, de nincs megnyugvásom, az arcomat már nem érintem hozzád, feszítem a testemet, a lelkem is távol marad. Nincs bosszúvágy bennem, fehér zászlóval jöttem. Számtalanszor felemeltem már azt a zászlót, kifulladva, lihegve, belefáradva a hadakozásba. Te nem akartad észrevenni. Tudod, megbékélhetnél már velem. Elengedhetnél, utamra bocsájthatnál. Gyújthatnál fehér… Tovább »

“Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak…” Hiába fordítod le a közös életetek bekeretezett fotóját, nem segít majd. Semmi mást nem akarsz most, csak túlélni az érzelmeidet, mert majdnem belehalsz. Ezért, kérlek, hogy ne fordítsd le, hanem nézd. Semmi mást ne csinálj, csak nézd. És akkor lehet, hogy látni fogod majd, a fekete-fehér szomorkás… Tovább »