Álmodni akarsz-e?

A jövőt tervezni kell és rengeteg színes festék kell hozzá.

Volt idő amikor egyedül álltam a sorsom húzásán aggódva, izgatottan, és bizakodva. Volt, hogy reményvesztetten álltam ott, beletörődve, és volt, hogy teljes közönnyel. Kezemben a megtett szerencseszámok, bátortalanul, egyik lábamról a másikra álltam, mégis tudtam, a sorsot nem érdeklik a számaim, felőle alkalmazhatok briliáns és elmés kombinációkat, játszhatok több szelvénnyel is akár. A sorsomat hidegen hagyja, kihúzza amit hosszú töprengés után megírt nekem. Lehajtott fejjel fogadtam el az öröknek hitt igazságot, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel. Rezzenéstelenül tűrtem amit az arcomba tolt, álltam a golyózáport, a sárzuhatagot, amivel megdobált, szó nélkül felálltam, könnyet töröltem, lemostam magamról, kiálltam és túléltem.

Mostanában veled rajzolok jövőt. Te kezdted el, saját életed óriásvásznán, volt, hogy megakadt az ecseted, nem tudtad, hogyan haladj tovább, olyankor abbahagytad a jövő megrajzolását, hátradőltél és évekig üresen hagytad a vásznat, vagy suta, bátortalan vonalakkal rajzoltad tele. Volt, hogy inkább rábíztad magad a sorhúzó mesterre, majd ő kijelöli és elrendeli helyetted.

Annyira sokáig hagytad életed vásznát üresen. Rajzolnod kellett volna és tervezned, és szépséges álmokat álmodnod. Aztán az énből mi lettünk és én eldöntöttem, nem bízom magam teljes egészében a sorshúzó mesterre. Már nem tettem fel szerencseszámokat egy lapra, és tudtam, nem vagyok köteles elfogadni, amit sorsom húzásán felajánlanak számomra. Úgy döntöttem, veled rajzolok jövőt. Leporoltam a szekrény mélyére félretett vásznadat, veled kezdtem tervezni, megrajzolni, majd rengeteg színes festékkel tökéletesre festeni. Eléd tártam a vázlataimat, megmutattam neked, tetszenek –e. Volt, hogy túl szaggatottak vagy halványak voltak a vonalaim, olyankor megfogtad a kezem és Te segítettél azokat tökéletessé tenni. Életed vászna már az enyém is, bízol bennem, tudod, nem szaggatom szét és nem teszem tönkre. Csak álmodnunk kell, megrajzolnunk és gyönyörű színesre festenünk. Sosem radírozunk, van hogy elrontjuk, a festék a vonalon túlmegy, néha túl színesre sikerül vagy ellenkezőleg, halványra, szürkére vagy élettelenre. A lényeg, hogy együtt álmodjunk, közös vásznon rajzoljunk és fessük színesre az életet.

A közösen megrajzolt szépséges képet majd soha nem tesszük ki a falra, nem ülünk elé mint valami képtárban, nem gyönyörködünk benne, nézd, milyen szépet alkottunk. Életünk minden mozzanatát őrzi, minden szépségnek és botlásnak a lenyomata. Tudom, eljön az idő, amikor majd kevesebbet álmodunk és festünk színesre, lesz, hogy elveszted a hited, de sosem hagysz már magamra.

Soha nem akarod már azt látni, hogy egyedül állok a sorsom húzásán. A jövőről szívünkben megrajzolt tervek kellenek, rengeteg színes festék és egy óriási vászon, amelyen elfér az összes álmod és nem sajnálod rászórni az összes festéked, amid csak van.

Mert ha nem álmodod meg, soha nincs esélyed terveket rajzolni, főleg kiszínezni azokat, és életed vászna örökre üres, befejezetlen, vagy félbehagyott marad.

Tehát kérdezem, álmodni akarsz -e tovább velem?