1.0Eszter életehttps://estherlife.cafeblog.huKirály Eszterhttps://estherlife.cafeblog.hu/author/tczekmeisztergmail-com/<p>A lottónyertes tíz éven át minden héten vett egy szelvényt. Akkor kezdte, amikor élete üveggömbje lassan és fenyegetően repedezni kezdett, míg végül ősrobbanásszerű erővel apró, szilánkos darabokra nem hullott.</p> <p>Pontosan tíz éve, Karácsony előtt már mindent elrendezett. A férje akkor már fél éve dolgozott külföldön, előrement, mint felelősségteljes, gondos felderítő, hogy berendezze a fészket a családnak. Talán majd újra gyökeret vernek az új hazában. A lottónyertes mindent pénzzé tett. Eladta a lakást, és felmondott a munkahelyén. Amit tudott, szétosztogatott a rokonoknak és barátoknak, a nagyobb helyet foglaló tárgyak, bútorok pedig egy bérelt garázsban pihentek. Az akkor tízéves ikerlányok már összecsomagolták az összes plüssállatot, pónit és Barbiet, és izgatott várakozással, suttogva civakodtak a kiürült a gyerekszobában. Az egykori családi képek nyomait szelíden himbálózó pókháló keretezte, körülölelte a nagy semmit, a fal barátságtalan piszkosfehér volt, és ahogyan a szoba levegőjébe szippantott, már nem érezte benne önmagát.</p> <p>Utólag visszagondolva, mégis érzett egy enyhe szorítást a mellkasában, és izzadt a tenyere, mint a főiskola folyosóján, kollokvium előtt. Ez lett volna az? A figyelmeztető érzés, hogy mindjárt darabokra hull ez a világ, szétreped az élete eddig csodásnak hitt üveggömbje, és ahelyett, hogy meghaltak volna mind, örök túlélésre lesznek kárhoztatva? Nem tudta, pontosan mi ült a mellkasán, mi nem hagyta csöndesen örülni a változásnak. A telefon három óra után nyolc perccel csörrent meg azon az idegesítő kutyaugatás hangon, amit a lányok állítottak be titokban a telefonján. A férje volt. Kongott, visszhangzott a hangja, milyen legyen? Tengerek választották el őket egymástól</p> <p>- De jó hallani a hangod, szívem. Már mindennel kész vagyunk. A lányok tűkön ülnek ám! – kiabálta az izgalomtól elfúló hangon.</p> <p>- Ne gyertek. – a férfi hangja koppant a konyhakövön, odagurult hozzá és marni, marcangolni kezdte őt, és az értetlenség beterítette az arcát, mintha valaki zacskót húzott volna rá, fulladozott, nem kapott levegőt.</p> <p>- Az eddigi életemet nektek áldoztam. Most már élni akarok. Találkoztam valakivel... Beleszerettem... Ne utazzatok el. Beszéltem az ügyvédemmel, elindítottuk a válási procedúrát. Kérlek, értsd meg. És bocsáss meg nekem. Tudom, hogy soha nem leszel képes rá, de legalább próbáld meg.</p> <p>A hang idegen volt. A szavak egymás után, idegesítően dobbantak a fülében, olyan volt, mint egy golyózápor a szívén, de fura módon nem ölték meg, csak kínozták, óriási üstben törték, zúzták. Aztán vége lett. Az utolsó darab üvegszilánk is szétrobbant. Csend lett, zúgott, csengett a füle a belső égszakadás-földindulástól.</p> <p>- A lányokról gondoskodni fogok. Még egyszer kérem a megértésedet. – ekkor elszakadt a cérna, ami eddig az idegszálait egyben tartotta.</p> <p>- Kéred a megértésemet?? A megértésemet kéred?? Ez nem egy istenverte céges meeting!! Nem egy kurva szerződésbontás!</p> <p>Ezt már a semminek kiabálta. A nagy, büdös, rohadt semminek. Mert ezek a szavak már soha nem jutottak el ahhoz, akit élete társának gondolt. A szám másnap már nem volt forgalomban. Férje helyett az ügyvédje kommunikált vele. Mintha hullámvasútban ült volna, úgy zuhant sikoltva, egyre lejjebb és lejjebb. Mivel minden a férje nevén volt egyáltalán semmi nem járt neki. Amit ki tudott harcolni az a lakáshasználati jog ellenértéke volt. Ott állt a tízéves, halálra rémült ikerlányaival egyedül az élete kies, lakatlan szigetén. Lakás és állás nélkül, a semmi ágán, fedél, védelem, és jövőkép nélkül. Na, most legyél okos, suttogta bele a fagyos decemberi ködbe az erkélyen állva, miután a lányok hüppögve elaludtak. Most kapd elő a híres hidegvéredet, hol az adrenalin, hol a pozitív gondolkodás, hol a vonzás törvénye? Mind bullshit. Nincsen Isten sem, mert ha lenne, most a tenyerébe venné, és áthelyezné őket egy másik élet díszletébe, ahol ilyesmi egyszerűen nem történhet meg!</p> <p>Mielőtt halálra fagyott volna a szívén túl a teste is, bement a gyerekszobába, és lefeküdt a sírástól még szabálytalanul lélegző lányok mellé, a keskeny matracra. A függöny nélküli ablakokon, az utcai lámpák fényénél jól látta, hogy elered a hóesés.</p> <p><a href="https://estherlife.cafeblog.hu/files/2015/01/128078603.jpg"><img class="alignnone size-full wp-image-2576" src="https://estherlife.cafeblog.hu/files/2015/01/128078603.jpg" alt="128078603" width="507" height="337" /></a></p> <p>(Folytatása következik)</p>richhttps://estherlife.cafeblog.hu/files/2015/01/75941282-150x150.jpg150150