Honnan ered a női lét teljessége?

A nőgyógyászati váró folyosóján hárman várakoznak. Az ütött-kopott kényelmetlen kórházi székek szebb napokat is láttak már, némelyiken már csak nyomokban látható a zöld festék. Lenne elég ülőhely, a lány mégis a székekkel szemben támasztja a zöld csempét, feje fölött a falon egy kilenchetes embrió képe. Pontosan ezt nem szeretné látni. Mert ha leül tekintete akarva akaratlanul ezeken a képeken pihenne, inkább megóvja magát a látványtól, hiszen jelképesen is hátat fordított már a pontosan tizenkét hete benne növekvő életnek. Úgy tekintett az aprócska életre, mint egy zavaró kinövésre, vagy furunkulusra, amitől mielőbb meg kell szabadulnia, mert csak zavart kelt, és akadályozza életének szerencsétlenül öntörvényű folyását. Újra és újra rátör a hányinger, a folyosón erős festék-és gyógyszerszag keveredik, miért tél közepén festenek? Hullámokban tör rá a rosszullét, a reggeli hányinger, és minden nyomasztó, feszélyező, aggasztó és kínos fiziológiai változás, ami a terhességgel együtt jár. Túl akar már lenni rajta, mint egy foghúzáson, vagy fájdalmas kozmetikai kezelésen, a papírt is aláírta régen. Karjait a mellén fázósan összefonja, ahogy megérinti saját felkarját, felszisszen a zöldes lila zúzódás okozta fájdalomtól, amit a férfi okozott neki. Túl akar lenni ezen is, mint a másik kettőn, a műtétet fura kábulatban tölti majd, és a mély altatás előtti utolsó emléke a gumikesztyűs kezek fertőtlenítő szaga és ragacsos érintése lesz. És a fülébe csorgó könnycsepp, ahogyan leszíjazzák a karjait.

A másik két nő szemben foglal helyet a magzati fejlődést bemutató képekkel. Testvérek, vagy inkább ikrek, egyikük vonásai szépek, szabályosak, a másik nő mintha negatív lenyomata lenne ennek, ugyanazok az arcvonások, ugyanaz a génállomány, de az arc szabálytalan, más a tónus, mások az árnyalatok. De szeméből harmónia és belső szépség sugárzik, talán ő lehet az idősebb, néhány perccel. Testvére arcán felhők, nyugtalanság, mély aggodalom, és élesen érzékelhető boldogtalanság. Kilenc vetélésen, és számos beültetési kísérleten van már túl, szervezete mégis sorozatosan kilökte az újonnan érkező kis lényt, mintha idegen, fertőző, mérgező anyag volna. Őt kihagyták az anyabuliból, és rásütötték, beleégették a bőrébe a habituális vetélő billogot, úgy érzi saját kudarca, sikertelensége, női lúzersége tette ki elé az idegeneknek tilos a bemenet táblát, mert az anyabuli zártkörű rendezvény, csak tagoknak szól, meg az arra érdemeseknek. Most azért ül itt újra, mert talán van még egy lehetőség, egy utolsó hormonkezelés, de ő már elveszítette a hitét ebben. A doktor még nem tudja, de a testvére fogja kihordani a babáját, az ő saját beültetett petesejtjével. Aki negyven hosszú hétre ellenszolgáltatást nem várva, bérbe adja majd a méhét, a legnagyobb ajándékot adva, amit testvérek valaha adhatnak egymásnak. Nem prostituálja majd a méhét, nem lesz bérlő és bérbeadó, csak szimplán berendez majd egy kényelmes, bio inkubátort ikertestvére születendő babájának.

A lift találkozási pont, emberek útjai keresztezik egymást, percekre összeszorulnak egy zsebkendőnyi helyen, ahol mindenki saját privát szféráját féltve, őrizve maga elé bámul. Micsoda szerencsétlen helyzet, hogy az onkológia centrum pontosan a szülészet alatt van, ki rendezte ezt így? Milyen felháborító gondatlanság, micsoda morbid ötlet. Az új beteghordó fiú még nem ismeri a járást, és a méheltávolító műtéten nemrég átesett, áttétes méhnyakrákos fiatal nőt ezért felvitte a szülészetre. A harminchatodik heti ultrahangra érkező másik, kezét önkéntelenül és óvón a hasára helyezi, ahogyan beszáll a nyikorgó, gyógyszerszagú liftbe. Lopva nézi a hordszékben ülő sápadt, vértelen ajkú nőt, hófehér karján a kék erek, mint térkép lenyomata. Felemeli a fejét, és percekre összecsap a tekintetük. Honnan ered a női lét teljessége? A női kiteljesedésnek csak és kizárólag az anyaság lehet a táptalaja? A női lét anyaság nélkül is virágba borulhat, hiszen nem az anyaméh gyümölcse, hanem a lélek szépsége, tudatossága, és a gondolkodásmód fogja elhozni az önkiteljesedést. Vannak nők, akik soha nem is akartak anyává válni. Vannak, akiknek megadatik az anyaság, mégsem értékelik azt, nem képesek kiteljesedni e szerepükben. És vannak teljes értékű életet élő nők, akik soha nem lehetnek anyák, mégis ők azok, akik megnyugodva, megszelídülve, lélekben ringatnak majd kisbabákat, és mások gyermekeit szeretik majd sajátjaikként. Nincs számukra opció, csak tény, amin nem tudnak változatni.

Rajtunk a nőiesség összes harci dísze, vörös rúzs, vakmerőség és elszánt tekintet. Egyedül rajtunk áll, hogyan nézünk farkasszemet a női lét vélt kudarcaival, hogyan fogadjuk el azt, és végül hogyan csendesülünk le új, megtalált új életünkben és szerepeinkben.