Eszter élete

A megvert nő szelfije

A megvert nő furcsa, szürreálisnak ható, szerkesztett szelfijére a közösségi hálón bukkantam rá. A fotó olyan volt, mint egy rosszul sikerült Picasso festmény részlete, avantgárd stílusban, egyetlen szem volt rajta látható, körülötte, kék és zöld zúzódások. Fölötte felirat, körülbelül ez:  Nézzétek, ezt tette velem a férjem.

Ami először feltűnt, az a like-ok mennyisége volt. A like nem azt jelenti, tetszik? Tehát háromezer ember kedvelte azt, hogy megverte a férje. Egyetlen kommenttel olyan vad gyűlölet cunamit indítottam el, hogy ha előre tudom, örökre távol tartom magam a témától. Mégis olyan kézenfekvő volt a két kérdés, hogy nem átallottam megkérdezni. Miért csak egy azonosíthatatlan részlete látszik az arcodnak? És ha ez rendszeresen történik, miért nem készíttetsz látleletet inkább? Annak később több hasznát vennéd. A megjegyzés bekerült a sajnálkozó, együtt érző, de konkrét segítséget nem nyújtó, és férfigyalázó hozzászólások közé. Azonnal feltűnt másnak is, hogy nem oda illő kakukktojás vagyok, tehát nem vagyok falkatag, ezért háromezren ugattak rám, különböző intenzitással, ki megválogatta szavait, ki kevésbé.

Tényleg, miért nem vállalta a teljes arcát ez a nő? Ha csak vigasztaló szavakra vágyott, megkapta, és ezzel a kép be is teljesítette küldetését. De elmondhatjuk, súlyosan eltévedt a megoldáskeresés bonyolult útvesztőjében. Ő is megpróbált élni a közösségi média által nyújtott változatos lehetőségekkel. Miszerint ha egy teljes világháló előtt szeretnél kicikizni, megalázni, leleplezni vagy csak simán obszcén szavakkal illetni valakit, csak használd az idővonalát és írj ki egy velős posztot. Már ha úgy van beállítva a profil, hogy mindez lehetséges. Ha nem jön össze, még mindig használhatod a körlevél verziót, ahol sokkal részletesebben és meggyőzőbben írhatod le az ismerősöknek, hogy az illető micsoda egy mocskos disznó. Szegény mire online lesz és felocsúdik, már nyolcvanan törlik, tiltják le, vagy dobálják meg kővel. Veszélyes hely ez, tele van útonállóval.

De térjünk vissza szegény megvert nőre, vagyis inkább csak a szemére, hiszen ennyi volt látható belőle. Szerény véleményem az, hogy aki igazán változtatni akar az életén, és valóban véget akar vetni mindennemű bántalmazásnak, legyen az verbális vagy fizikai, az nem ilyen eszközökhöz nyúl. Már távol tartom magam efféle csoportoktól, mégis azt tapasztalom, a bántalmazott nők évekig remekül elvannak internetes zárt közösségek védelmébe kapaszkodva. Nézőpontom az, hogy egy valóban bántalmazott nőnek, és most arra gondolok, aki igazán rettegésben él a társa miatt, annak nincs ideje internetezni. Főleg nem okostelefonról, mert szegény örül, ha hozzájut egy kétezer forintos nyomógombos készülékhez. Azon is először azt állítja be, hogy kit hívjon vészhelyzetben. A valóban bántalmazásban élő nőtől elzárják az internetet, és részletes számlát kérnek a szolgáltatótól. A valóban bántalmazott nőnek túlélő felszerelése van összepakolva a gardróbban titokban, és vész esetére igazi barátokkal menekülőtervet dolgozott ki. A bántalmazott nőnek nincs pénze ügyvédre. De mégis megjelenik a bírósági panasznapon, a nyílt ügyfélfogadáson. Miért? Mert véget akar vetni ennek a borzalmas állapotnak. És a rendőrségen valóban látleletet vetet.

Lehetne ezt még fokozni, de nem szeretnék most a bántalmazás pszichológiájában ennyire mélyen elmerülni.  A megvert nő jól tudja, ha az egész arcát lefotózta volna, a férje tüzes vassal kergette volna még aznap este. Ezért nem is tette. De jó volt kicsit borsot törni az orra alá. Ez körülbelül úgy hatott, mintha kutyaeledelt tálalt volna neki vacsorára, és csak ketten tudták volna, ő meg a kutya. Kicsi elégtétel a léleknek, főleg ha még ízlik is neki az étel. Vagy ha szőrtelenítő krémet tölt a samponos flakonjába. Hosszú távú eredmény azonban nem születik a dögölj-meg-drágám csínyekből, főleg megoldás nem.  Olyan, mintha Tom és Jerry kergetőzne a vásznon, csak hiába való kutya-macska harc az egész.

(A kép illusztráció)

121894014

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!