Köztudott, hogy egyes férfiak néha túlbecsülik önmagukat. Tévesen azt gondolják, hogy elegendő a túltengő tesztoszteron és maximumon járó potencia, a női nem máris elégedett sóhajjal nyugtázza e csöppet sem nagy erőfeszítést igénylő állapotot. Sajnos olvasatukban a férfiasság fogalma egyenlő a szexuális teljesítőképességgel. Pedig nem szabadna abban a kényszerképzetben élniük, hogy kizárólag a nemzőképesség, vagy a… Tovább »

Életünk tele van „véletlen” találkozásokkal. Szemek villannak és pillantások kapcsolódnak össze hosszasan, pedig azelőtt sosem látták egymást. A zsúfolt belvárosi utca forgatagában, két egymás mellett elhaladó ember szinte másodpercre pontosan, egyszerre fordul hátra. Vannak, akik végleg visszafordulnak, és megértik a találkozás üzenetét, dolguk van ezzel az emberrel. Vannak azonban a tétovák, a halogatók, a mérlegelők,… Tovább »

Egyesek azt gondolják, egy régmúlt szerelem örökre életük részévé válik, megjelöli őket láthatatlan stigmával, mérföldkő lesz, viszonyítási alap, ahová érdemes mindig visszatérni. Egy szívünkön lábnyomokat hagyó szerelem valóban érzelmileg monumentális élmény, főleg, ha az első ilyen meghatározó jellegű tapasztalatban van részünk. Ám a régmúlt szerelmek mégsem vésődnek tudatunkba érzelmi imprinting jelleggel, bármennyire ragaszkodunk ehhez a… Tovább »

Ringatjuk magunkban az álmokat, mint túlkoros, túlfejlett magzatokat. Naponta adózunk nekik, felelősséget érzünk irántuk, így mindennap vizualizáljuk a vágyainkat, ezzel a ránk telepedő, megvalósulásra minden szempontból kész álmok fizikai igényeit el is láttuk. Elhitetik velünk, hogy valóban készek arra, hogy reális alakot öltsenek, ám elképzelt, medencecsontunkat és szívünket szétfeszítő álmainkkal hiába vajúdunk egy életen át…. Tovább »

Aki elment nem vitte magával a napot. Nem sötétített be, nem takarta le a bútorokat porvédő leplekkel, nem kapcsolta le a villanyt maga után és nem dobta be a folyóba a kulcsot, hogy soha többé ne érhessen el hozzám. Nem kapcsolta be a riasztót sem a házban, hogy összerezzenve, fülemet befogva viseljem el a süketítő… Tovább »

Sosem szerettem egyedül utazni. Minden utazás előtti éjjelen nyugtalanul aludtam. Rendet raktam a gardróbban, kiszórtam a nem odaillő dolgokat a táskámból, rendszereztem, kivel és belül, fejben és lélekben, szépen magamra öltve az egyedül utazó, és csak önmagára számító utas talpig nehéz felelősségét. Magamra vettem, belebújtam, bár egyáltalán nem tetszett, olyan volt, mint egy huszonnégy órás… Tovább »

Az igaz szerelem a legélesebb és legőszintébb tükör, ami a legszebb, legtitkosabb és önmagam által is ismeretlen arcomat mutatja. Van úgy, hogy nem tetszik az az arcom. A tekintetem zavart, arcom felhős, gondterhelt, csupán megfelelni akarok, nem találom önmagam. Olyankor úgy érzem, csupán szolgáltatok, jó szót, ölelést, simító érintést. Én vagyok az éjszakai fény, az oázis… Tovább »

A megvert nő furcsa, szürreálisnak ható, szerkesztett szelfijére a közösségi hálón bukkantam rá. A fotó olyan volt, mint egy rosszul sikerült Picasso festmény részlete, avantgárd stílusban, egyetlen szem volt rajta látható, körülötte, kék és zöld zúzódások. Fölötte felirat, körülbelül ez:  Nézzétek, ezt tette velem a férjem. Ami először feltűnt, az a like-ok mennyisége volt. A… Tovább »

A különös kinézetű, meghatározhatatlan korú férfival a tizedik év májusán találkozott, új életének időszámítása szerint. A férfi egy nagy csokor orgonát cipelt fújtatva felfelé a lépcsőn, a lépcsőpihenőket egészen rendeltetésszerűen használva, mert egyedül ott állt meg kifújni magát. A lépcsőházban megszorult a nehéz, bódító virágillat. Éva gyakran találkozott az átható tekintetű, víz kék szemű férfival,… Tovább »

Furán reagálnak embertársaink, ha rossz hírt kell megosztaniuk egymással, főleg ha szerencsére nem velük történt meg a tragédia. A rossz hír összehoz. Olyan, mint a cigibarátság, a dohányos összetartás, arra a tíz percre, amíg elszívnak egy szálat, megmagyarázhatatlan szoros kötelék alakul ki azok között is, akik életükben azelőtt nem is látták egymást. A közös káros… Tovább »