A szívemben már régen karácsonyt rendeztem, úgy november környékén, amikor először megjelentek a hógömbök és a sztaniol angyalkák. Ekkor még nyugodt és várakozó voltam. Elképzeltem, hogy mindent időben megvásárolok, no stress, no para, last christmas I gave you my heart és Ica kérlek, fáradj a kasszához a háundemben, minden ugyanaz, évről évre semmi nem változik, megnyugtat, komfortérzetet ad a komfortzónában. Még nem izzik a levegő, csak a csillagszóró szikrázik, és elméletben minden rendben, semmi ok a pánikra. A karácsony fejben már leszervezve, és Pató Pál énem még cseppet sem sikolt, hogy nincs fenyőfa, csak úgy huszonharmadikán, akkor a láthatatlan szikrák már úgy pattognak a fejemen, mint amikor levettem a benettonzöld, fenyőfamintás műszálas pulcsit, és égnek álltak a frissen mosott hajszálaim. Idén már nem készült aranyszegélyes, karácsonyi menükártya, erre levezettem a párkapcsolatom lassú halálát, merengtem bele a tizenöt fokos karácsonyi tavaszba, ez a szerelem lassú halála, ez az élet rendje.
A teszkóban meglepően kevesen voltak, csak hárman toporogtak a cipőmön közvetlenül zárás előtt negyven perccel. Feligazítottam az adventi, várakozós mosolyomat, miközben belül stresszes sejttámadás készült porig elpusztítani ártatlan női lényemet. Hogy a búsba lehetsz ilyen nyugodt?? Sziszegtem oda a páromnak, ő azonban relaxált és fókuszált maradt, ez számomra olyan volt, mint egy lelki xanax. A teljes vásárlás hangulatingadozásban telt, hőhullámaim lettek, majd fáztam, mintha fölöslegesen fújták volna a légkondit. A szikrák továbbra is pattogtak a fejem körül, mintha én lennék a csillaglány, a hangszórókból a driving home for Christmas szólt, ettől pedig könnybe lábadt a szemem.
Hazamenvén, ő már jelezte, hogy ez így nem lesz jó, először szelíden, majd egyre határozottabban. Aztán amikor kiderült, hogy a wesztend olyan sóher, hogy karácsony előtt egy nappal is óránként háromszáz a parkolás, na, ekkor ő is kiakadt, és kezdte kifelé adogatni a feszkót. Erre én: biztos jobb lenne a szingli, gyermektelen élet, akkor tessék, válaszd azt, legyen költséghatékony, egyedülálló karácsonyod. Egy szempillantás múlva már tudom, ezt nem kellett volna. Nem elsápadt, hanem elzöldült az arca, lefagyott testben-lélekben, nem mozdult a karja, nem ölelt át. Az akváriumot nézte, úgy negyvenhat és fél percig meredten, és ebből tudtam, nagy gáz van. Az életnek sajna nincs rewind gombja, nem lehet visszatekerni a hibás részhez, majd újra leforgatni a jelenetet, ami a szeretlek, és ne haragudj rám, édes, bunkó voltam mondattal végződik. Mégis megkíséreltem, mert egy emberi kapcsolatmentő karácsonyi angyal vagyok, mégsem hagyhattam, hogy realizálódjon ez a fura karácsonyi szakítás átok. Odaoldalogtam hozzá, akkor már nem feszült be a karja, hagyta, hogy átöleljem és fülébe duruzsoljam a fenti mondatot. Láss csodát, mégis van rewind gomb, mert fél óra múlva nem emlékezett egyikőnk sem a pattogó feszültségszériára, ugyanis egy kétezer kalóriás májas hurka párolt vöröskáposzta kombo vacsora fölött csókolgattuk egymást, fölöttünk nem más, mint a fagyöngy. Így alakult, hogy nem adtuk meg magunkat a karácsonyi szakítás átkos szellemének, nem hiszünk a fészbuk statisztikának sem, miszerint a kapcsolati állapotváltozások leginkább a karácsony utáni időszakban mutatnak kiugró statisztikát. Mindent összevetve, azért valljuk, a karácsonyi készülődés próbára teszi az emberi kapcsolatokat, kezdve vérben forgó szemű, anyázó felebarátaink parkolóbeli jeleneteitől, a párkapcsolati feszültségekig. Már nem akarok dekor magazinok címlapjára illő tökéletes karácsonyt, van bátorságom megtörni a halászlé, rántott hal kombinációt, és nem a közösségi oldalaknak főzöm majd filterezem a karácsonyi menüt.
Miért van az, hogy mindenki karácsonykor akar igazán szeretni, a legjobbat enni, és a legnagyobb, legdrágább ajándékot kapni? Mintha egész évben passzív szeretetmentességre lennénk ítéltetve, és e néhány napon át kellene vizsgáznunk egymásra figyelésből, empátiából, dekorálásból, szakácsművészetből, és példás vendéglátásból. A karácsony akkor is lehet varázslatos, ha nem ül szörnyű megfelelési kényszer a vállunkon. Ha nem a legek ünnepeként gondolunk rá, nem parázzuk túl, hanem kissé előre tervezünk, hogy később hátradőlve gyönyörködhessünk a szépségében.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: