Bocsáss meg igazán

Mit jelent megbocsátani? Ez is valami olyasmi, amit az emberek alaposan elfelejtettek. Mint a megszelídíteni, érdek nélkül kapcsolatokat teremteni, és a nemkívánatos emlékeket szándékosan hátrahagyni.

Megbocsátani egyszerűbb, mint gondolnánk. Csak leülünk és elkezdjük kiszedegetni a töviseket a szívünkből, pontosan úgy, ahogyan a ruhánkba ragadt szamárkórót választjuk le egyenként magunkról. Bár kissé hosszadalmas és időigényes művelet, nagyon is megéri a fáradtságot, csak döntés kérdése az egész, nem hordozom, nem cipelem többé a haragomat. Megbocsátani úgy kell, mintha poros úton haladnál, és mélyre süppedne benne a cipőd. Egyedül csak az érdekel, mi van a szemed előtt, és mit ölel át a tekinteted, nem tekintesz vissza, hogyan mosódik el egyre inkább a lábad nyoma a porban. Kit érdekel? Azt az utat már végigjártad. A természet majd megoldja, rehabilitálja a környezetet, lesznek rajta majd új lábnyomok, melyek majd újra ugyanúgy elmosódnak. Senki nem tudja így sem, hogy valaha azon az úton jártál. Nem jelzik emléktáblák a néhai jelenlétedet, egy vagy már a sok közül, akik azon az úton poroszkáltak. Miért is kellene emlékezned? Miért kell megjegyezned az útvonalat? Miért kell onnan arcokat őrizned, vagy nemkívánatos emlékeket cipelned? Nincs értelme telepakolni a hátizsákot bűnbocsátó cédulákkal, hiszen az út végén nem lesz már, aki kiváltja azokat.

Megbocsátani ugyanazt jelenti, mint önként elhúzni a felejtés paravánját, és csak abban gondolkodni, a mai naptól mit tesz értem a másik. A múlt botlásainak lábnyomát régen újra belepte az ösvény pora, lássuk most inkább, mit mutat magából a jelen és mit rejteget a jövő díszcsomagolása. Aki tudatos elengedésre törekszik, annak sokkal könnyebb a megbocsátás is. A megbocsátás erényét azonban nem kötelező minden áron gyakorolni. Előfordul, hogy bár a sérelmek tudatos elengedésére törekszel, mégsem vagy képes megbocsátani. Ilyenkor nincs többé dolgod azzal az emberrel, útjaitok végleg kettéváltak, le kell vedlened a múlt elhasznált kígyóbőrét, ez sokszor egyetlen pillanat, amíg el nem köszönsz, és hátat nem fordítasz.

Jól van, ezt megjegyeztem. Ezt sosem felejtem el neked. Megbocsátok, de nem felejtek. Mindenre emlékszem. Ilyen és hasonló frázisokkal dobálózunk értelmetlenül. Ahelyett, hogy elgondolkodnánk azon, hogy a felejtés és megbocsátás között milyen éles a párhuzam. Hogyan bocsájtod meg egy szeretted ellenned elkövetett bűnét, ha az idő múlásával folyamatosan felhánytorgatod, valaha mit művelt veled? Csak kétféle döntés létezik, valóban megbocsátani és újra az életedbe, a világodba engedni őt, vagy végleg hátat fordítani és elengedni, hátrahagyni, levedleni mindent, ami ő volt, hozzá kötött, vagy rá emlékeztetett. Köztes megoldás nincs. Ha az első verziót választjuk, nincs helye a múltbéli hibák felhánytorgatásának. Ez olyan lenne, mintha sosem várnád meg a film végét, hanem inkább mindig visszatekernéd a legfájdalmasabb részhez, hogy újra zokoghass. Mi értelme van a folyamatos szembesítésnek? Ha megbocsátottam, akkor elfelejtettem. Fátylat borítottam rá. Újra a közelembe engedtem, mert szeretem, fontos nekem. Ha nem vagyok képes a megbocsátásra, akkor nincs dolgom vele többé.

Bocsáss meg igazán. Ne félgőzzel, ne kompromisszumot kötve, megalkudva, hátratekintve, bosszúra szomjazva, soha nem felejtve. Sokak számára a bocsánatkérés is embert próbáló cselekedet. Éppen ezért a megbocsátás ne egy odadobott, üresen kongó szó legyen, hanem tudatos döntés, amellyel végleg elengeded az elégtétel vágyát.