Megállapodni

Megállapodni nem azt jelenti, megrekedni.

Nem ugyanaz, mint leállni, stagnálni, visszamaradni, nem fejlődni tovább. És nem ugyanaz, mint megalkuvónak lenni, kompromisszumot kötni, és leönteni mosogatólével az álmainkat. Megállapodni nem azt jelenti, hogy a biztonság örömlánya, a megtalált komfortzónám kis kegyeltje vagyok. A biztonságom én magam vagyok, én vagyok önmagam biztosítéka, akkor is, ha a Jóisten kiborít a kosarából, és betapasztja a fülét, meg ne hallja a fohászomat. Ilyenkor zavaros vizeken kell partot érnem, de mély levegőt veszek, és kijutok onnan is, akkor is. Megállapodni nem azt jelenti, hogy ilyenkor a te tutajod biztonságában érek partot, téged pedig lenyomlak a mélybe. Nem a feladatod a ringatásom, a jólétem, az életben maradásom. Tudom, annyira szeretsz, megtennéd ezt is értem, ha más ringatna holnaptól, azt kívánnád ilyen ringatással ringasson engem, így szeressen. Ne csorbuljon a komfortérzetem, ugyanúgy takarjon be, borítson be a gondoskodó szerelem.

Megállapodni azt jelenti, hogy egy pillanatra sem érezzük, kátyúba jutott a kapcsolatunk. Nem kell azt onnan, nekiveselkedve, fújtatva kijuttatnunk, nem kell mindenáron külső ingerekkel, csinnadrattával, tűzijátékkal, közösségi portálos, retusált boldogság-bizonyítékokkal élesztgetnünk. Megállapodni nem azt jelenti, hogy a külvilág számára aktiváljuk a like generátort.

Megállapodni azt jelenti, fészket rakunk. Azt jelenti, arcod a nyakamba fúrva, kezed pedig a csípőmön, így alszunk, mert az éjszakáinkat ugyanúgy akarjuk élni, mint a nappalainkat. Megállapodni azt jelenti, hogy az arckifejezésemből tudod, mit mondanék éppen. Mintha némafilmet gyártanál, és csak az lenne a dolgod, hogy feliratot szerkessz. Hogy csinálod? Ördögi módon, mindig eltalálod a szövegemet.

Megállapodni olyan, hogy nem utazol már. Nem szállsz fel többé a vasmadár, te nem repülsz többé, és nem nézel fel vágyakozva az ég felé.  Nem ülsz többé vonatra, és nem látom többé a körvonalad, ahogyan poggyászt cipelsz. Megállapodni pontosan azt jelenti, hogy lerakod végre azt az ilyen-olyan csomagot, hogy neked is helyed lesz, nem csupán életeid. Első, második, harmadik életed, különböző helyszíneken, más és ás arcokkal, női illatokkal, otthon ígéretekkel. Az én életeim is szakaszokra, korszakokra bonthatók, olyan, mint a katalógus a könyvtárban, ha nem húzom ki a fiókot, soha nem ugranak elő in memoriam filmek, nem akarok már emlékkockákat egymáshoz illeszteni és régen elfelejtett, sutba dobott arcokat üdvözölni. Nem kötelező elfogadással üdvözölni a múltat, tudod? Nem kötelező, Pál apostoli szeretettel mindent eltűrni, nem kötelező a, ha megdoblak kővel, dobd vissza kenyérrel hozzáállás. Előfordul, hogy valakivel kényszeredett udvariasságban élsz meg minden egyes percet, de akad olyan, akivel örökre némasági fogadalmat teszel, mert nem érdemli meg egyetlen szavad sem.

Megállapodni azt jelenti, szeretni egymáshoz szegődünk, de nem azért, hogy időt nyerjünk, vagy üres, magány-hézagokat tömjünk be szép szavakkal, együtttléttel. Hanem mert van egy bázisunk, és onnan indulunk csodatévő utakra. Megállapodni azt is jelenti, hogy felállunk, és otthagyjuk a múltunk moziját, mert semmi kedvünk még egyszer végignézni. Ami volt, elmúlt. És ami lesz, úgy lesz. Nem manipulálom egyetlen mozdulatommal, sem szavammal a jövőt. Mert megállapodni azt jelenti, állok elébed. Ha megállapodtam, döntöttem, közös már a sín, aminek a szélén eddig csak gubbasztottunk.

Mert szomorú fekete-fehér kép volt. Ideje örökre színesre váltani.