Az egyedülálló apa nem érdemel figyelmet?

Mi a baj az egyedülálló apákkal? Miért vannak mindig a szóba jöhető, lehetséges jelöltek listájának legalján? Miért szorultak perifériára a társkereső oldalakon? Miért toljuk őket félre, miért ülnek kispadon, és nézik beletörődve, ahogyan karonfogva elsétálunk a „hibátlan áruval”?

A hibátlan áru ismérvei: nőtlen, csibészes mosolyú, kidolgozott felsőtestű férfiegyed, divatos keresztnévvel, jó családi háttérrel, saját lakással, pénzügyi vagy jogi területen szerzett diplomával, és minimum egy nyelvtudással. A hibátlan áru nem defektes, a virtuális pasi webáruházban, hibátlan fogsort villant ránk. Azt hinnénk, fizetett, beépített ember ő, a site arca, vagy valami olyasmi. De nem, ő valódi, hús és vér, és igazi (virtuális) virágot kaptunk tőle. És ránk is kacsintott. Az egyedülláló apa nem igazán élvezi a webáruházban való jelenlétét, mert nincs sikerélménye. Az utóbbi időben igencsak megcsappant az önbizalma, pedig lelke mélyén reménykedett, hogy azért a harmincas éveikben járó nőknek már benőtt a feje lágya, és nem csupán a yachtos, karibi nyaralásos, síelős képekre tapadnak majd, hanem őt is figyelemre méltatják. Sajnos tévednie kellett. Online állapota felér egy privát és nem reprezentatív felméréssel, miszerint a megkérdezett (levélben megszólított) nők 99 százaléka figyelemre sem méltatja, ignorálja, levegőnek nézi. Egyetlen esetben kapott egy automatikus elutasító levelet. Nos, ennek a hölgynek talán volt gyerekszobája, megtanították erre-arra, és szorult bele némi empátia. Az egyedülálló apa ezért kispadon üldögél, és egyre kevesebb lendülettel vesz részt a játékban, akár nézőként is. Naponta végigpörgeti a „kínálatot”, mintha egy színes online magazint lapozgatna, és egyre kevésbé hiszi, hogy keresnivalója van ott. Pedig semmi baj nincsen az egyedülláló apával. Ráillik a fentebb felsorolt kritériumrendszer, bár csibészes mosolyát kissé megkoptatta az élet és a sok tépelődés, de minden más stimmel. Nincsenek yachtos, sielős képei, vagy boys night out képek bújós pincérlányokkal. A gyerekei szerepelnek a képeken. A közösen eltöltött pillanatok. Állatkerti barisimogatás, közös evezés, tóparti nyaralás. Nincsen százfogú, villantott mosoly, napbarnított bicepsz. Csak sima együttlét van, pillanatok.

Furcsán működünk mi nők. Felháborodva és levegőért kapkodva reagálunk, ha egy nyalka, fenti kritériumoknak megfelelő legény kijelenti, szingli anyuka szóba sem jöhet. Hiszen mi tökéletesek vagyunk, megjártuk a hadak útját, és főnixmadárként újjászülettünk. Ők nem vállalnak be gyereket, sajátot akarnak, idegen alomból származó fekete hattyút nem dédelgetnek a keblükön. Mély tiszteletem a kivételeknek, de mi nem ugyanígy működünk? Steril áru kell, érintetlen. Én akarom rá kitűzni a zászlómat legelőször. Én akarom elkapni, betörni, rossz fiúból kezes bárányt akarok csinálni. Én akarom rá kirakni először a foglalt táblát. Az egyedülálló apákkal semmi baj nincsen, nyugodtan rájuk emelhetjük a tekintetünket, talán másodjára vesszük észre azt, ami igazán lényeges, és a szemnek láthatatlan.  Hozzáteszem, ehhez értő tekintet szükségeltetik, ami nem a szingli, gyermektelen létet hirdető hurrá optimista, photoshoppolt képeken akad meg, hanem valódi, retusálatlan életképeken. A gyermeküket egyedül nevelő apák ugyanúgy esélyt érdemelnének, ideje tágítani a horizontot és felhagyni a bevésődött, elavult, előítéleten nyugvó normáinkkal.