furcsarandi.hu

A furcsarandi weboldalra óránként körülbelül kétezer fura alak regisztrál.

Használhatnánk a kretén szót, meg is tesszük magunk között, de most inkább maradjunk a hivatalos formulánál. Igazi kakukktojások ők, élet által számkivetettek, akiket akkor is furának találnánk, ha egy hipermarketben szimplán nekünk tolnák a bevásárlókocsit. Összerezzennénk, és védekezésképpen összébb húznánk magunkon a kiskosztümöt a dekoltázsunkon. Szinte látjuk magunkat egy rendőrségi szembesítésen, ahogyan hasonló bizarr tekintetű gyanúsítottból kell kiválasztanunk őt, szinte biztos, hogy akkor is ugyanilyen szúrós tekintettel, nyálcsorgatva figyelne.

A furcsarandit ösztönösen megtalálják ők, akik saját bevallásuk szerint valódi szívtöröttek, megszégyenítettek és megalázottak, ezért elment a kedvük attól, hogy belesimuljanak a normális és vállalható keretek közé. Életük minden területén csődöt mondtak, ők azok, akik széttárják a kezüket, én megpróbáltam, aztán lyukacsos atlétában, egy zacskó házilag pirított szotyolával leülnek a tévé elé, és spontán szemlélődő vegetációba mélyednek. Egyáltalán nem tesznek semmit. Várják, hogy az élet bekopogtasson az ajtajukon és lehetőségeket ajánljon fel, tanulást, állást, kihívást. De nem, ők elhajtják a váratlan vendéget, nem veszünk semmit, motyogják. Különben is, a nő kell.

Kéne egy asszony, érted? Értem én, és állunk a panelszagú lépcsőházban, a panelszagú liftnél, ahol én kívülálló vagyok, csak odatévedtem látogatóban, de ő a liftben már letegezett és gyönyörűségemnek hívott. Az életét is elmondta volna, ha nem kell kiszállnom az ötödiken, de ő is kiszállt, velem együtt. És úgy beszélt a nyomorúságos életéről, mintha én tanárnéni lennék, ő pedig Pistike, akit senki nem szeret az osztályban, mindenki csúfol és folyamatosan kiszúrnak vele, például gilisztapreparátumot raknak a táskájába.  A nő megoldaná. Vele könnyebb lenne. Élet költözne a szoba konyhába. Ez a saját romjaiban heverő, passzív, élet-immunis pasi azt hiszi, kizárólag egy nő állandó jelenléte fordíthat a sorsán. A nő az kell. Különben is benne vagyok a korban, anyám szerint is. Hosszasan néz, tekintete a dekoltázsomra siklik. Védekezőn összehúzom magamon a kabátot. Tudtam, mi következik. Tényleg, nem érsz rá szombaton? Pánikszerűen nyomkodom a lift hívógombját.

A furcsarandisok olyanok, mint a vírusok a társkeresőn. Megbolygatnak, felborítanak, és összezavarnak mindent. Tulajdonképpen kellene valamilyen hatékony szűrő, ami blokkolja őket, de sajnos, semmilyen védelem, vagy tűzfal nincs ellenük, bárhol előfordulnak.

Gyanútlan voltam, és szétszórt, nem figyeltem eléggé azon a délutánon. Ott állt a múzeum előtt, fehér bio cotton gyolcs ingben, hosszú lobogó hajjal. Már éreztem, hogy baj lesz. Ahogy közeledtem felé, ölelésre tárta a karját, és ahogy egészen közel kerültünk, hosszasan, perceken át ölelt. Elmondta, hogy most már száz százalékig biztos abban, hogy lélektársak vagyunk. Ezeket a gyönyörű szemeket képtelen elfelejteni. Igen, már beugrott neki, az orosz sztyeppéken lovagoltunk együtt a krími háború idején, hogy hogy nem emlékszem? Semmi baj, majd a regressziós hipnózis visszahozza az emlékeket, meg is van az időpont, kedd 15 óra. Ráérek? Sajnos nem. Erre összefüggéstelenül, orosz hablaty nyelven kezdett beszélni hozzám. Ó, anyám, menekülnöm kell.

Miért van ennyi lelki sérült körülöttünk? Mi az oka a rengeteg deformált gondolkodású emberi lénynek? Mi hívta őket életre? A génmanipulált élelmiszerek? Az energiaitalok, színezékek, tartósítószerek? A fogantatás alkohol és drogmámorban? Az elhanyagoló szeretetlen anyák? Széthullott családok? Melyik igaz? Vagy mind igaz, így együttesen?

Féltek az élettől, jobban, mint a haláltól.

(A furcsarandi.hu weboldalra kérem, senki ne keressen rá, a képzelet szüleménye. A fent említett epizódok mind  megtörtént események.)