Fészekelhagyó szülők

Mielőtt végleg elvágnánk emberi kapcsolataink fokozatosan rongyosra foszlott szálait, igen ritkán fordul elő az, hogy bármilyen önismereti könyvben fellapozzuk a saját adott életszakaszunkra vonatkozó fejezetet.

Ha mégis bebiflázzuk a válás, a szakítás, és a gyermekvédelem című részt, és elméletben felkészültünk a gyakorlati vizsgára, minden jó szándékunk ellenére csak botrányosan és a lehető legtöbb léleksérüléssel tudjuk kimondani a végső istenhozzádot. A válás igazi gyászfolyamat, és minden egyes fázisán végig kell haladnunk. Akkor is, ha inog a palló alattunk, és hajszál híján lezuhanunk félúton, vagy visszafordulnánk gyáván, vacogva az egyedülléttől, a semmibe kapaszkodva. A legtöbb problémát az okozza, ha a felek azt gondolják, az egymást összekötő kapcsolati szálak még mindig fényesek, egészségesek és eltéphetetlenek. Tipikusan nem látnak az orruknál tovább, és elzárkóznak minden leleplező és igazságra rávilágító kommunikációtól. Az arcukba borított tényfeltáró szavak akár egy jeges, zsibbasztó vödör víz, megbénít és harcképtelenné tesz.

Bármelyik szülő is a fészekelhagyó, tudnia kell, hogy gyermekei számára az egykori fészekből ideiglenes, jelképes bunker lett, ahol túl lehet élni a háborús periódust, ami nem más csupán, mint rögtönzött, szedett-vetett menedék, ahová be lehet húzódni, míg véget nem ér a szülők egymás felé dobált sárháborúja. Az egyik szülő távozásával, többé nem otthon már, hiány, űr, feldolgozatlan, érthetetlen fehér folt.

Sok szülő végzetes hibát követ el akkor, ha arra törekszik, szakadjon két csapatra a társaság, legyen mi és legyen ő. A gyerekeket védelmi bástyaként és szövetségesként felemelik magukhoz a generációs létrán, bevonva és pajzsként maguk elé tartva. A gyereknek mindvégig egy szinttel lejjebb és távol kell állnia a jelképes golyózáportól. Gyáva és tehetetlen szülői magatartás, ha a gyerek fájdalmát, zavarodottságát és a másik szülő iránt érzett mérhetetlen hiányát elbagatellizálja, figyelmen kívül hagyja. Mi több, a másik szülő módszeres, negatív színben való feltüntetésével próbálja a gyerek számára feldolgozhatóvá tenni a jelenleg feldolgozhatatlant, anya/apa nem érdemli meg, hogy itt éljen velünk, mert gonosz, hazudós, ezt és ezt tette. Az önigazolás keresése nem tartozik a gyerekre. A gyerekszív kettészakadt, a könnyeket le kell törölni, és biztonságot, egységet nyújtó, megerősítő beszélgetésekkel oldható csak a lelkében dúló zűrzavar. Nem vonjuk be, nem emeljük fel a generációs létrán, saját érzelmi érettségünket tükrözi ennek a kaotikus időszaknak a megfelelő levezénylése.

A kötődés megszűnése szeparációs szorongáshoz vezet. Sokan ezt pánikállapotban élik meg, mindent leromboló, és semmiből újat teremtő főnixmadárnak érezve magukat. Hosszú az út a végleges érzelmi leválásig. Milyen jelei vannak ennek?

–          nem nélkülözzük a másik fizikai jelenlétét

–          nincs szexuális kapcsolatunk

–          a közös tárgyaktól érzelemmentesen megválunk

–          képesek vagyunk új szerelemre

–          új kapcsolatrendszert építünk ki

–          a volt házastárssal rendezett és kulturált szerepviselkedést tanúsítunk

–          az átélt válási gyászfolyamatról tárgyilagosan, érzelemmentesen beszélünk

Mi a legfontosabb a gyermekek számára?

Fel kell dolgozniuk az egyik szülő hiányát, tehát segítenünk kell abban, hogy feloldják önmagukban az önvád maró érzését. A válás tényének elfogadása mellett, fel kell adniuk a családegyesítés álmát. Ez a legnehezebb feladat. És a mi felelősségünk, hogy a válás ne hatalmi harc, vagy orosz rulett legyen, hanem az egyetlen lehetséges út egy kettévált, de békésebb élethez.

A válásnak igenis van etikettje. Mindenkinek érdemes lenne elsajátítani.

–