Veled együtt sírok

Te tudod, hogy az író mennyi különféle érzelmet él át írás közben?

Amikor a betűk a hófehér lapra peregnek, varázslat készül. Megfogalmazza a kimondhatatlant, az eltévedt, zabolátlan, helyüket nem lelő szavak végre sorba rendeződnek, és neked nem kell mást tenned, csak engedned, hogy befogadja a szemed, és a mondatok megérintsék a lelkedet. Az író bekéredzkedik a saját maga által kreált történetbe, mintha a függöny mögött rejtőzködne egy színházi előadáson. Irányítja az cselekmény fonal gombolyagját, és a szereplőket, mint marionett bábokat, de senki nem tudja, hogy írás közben az ő arcáról is könnyek peregnek.

Az érzelmek skáláján lépdel fel és alá, könnyektől elfulladva, vagy gurgulázón nevetve, és mindvégig ott lélegezve, bent a történet varázslatában. Egyetlen író sem írhat érzelmek nélkül és közönnyel az arcán.

A bent rekedt szavak leírhatók, oda lehet görgetni őket a papírlapra, és ünneplőbe is öltöztethetők. A régen mélyre szorított, feledésbe kényszerített, kidobásra szánt emlékek már nem tűnnek olyan borzalmasnak, hogy végre útra váltak belőle, és helyükre kerültek egy könyv lapjain. Az író szemérmetlenül és korlátok nélkül varázsolhat, és menettérti jeggyel időutazhat. Visszamehet a múltba és megmásíthatja azt, visszafordíthat végzetesnek hitt eseményeket, átírhatja, ami elmúlt és megálmodhatja a jövőt.

Veled együtt sírok, ha ezt teszed, amikor engem olvasol. A könyvlapokon vagyok újra gödör alján, magzatpózban gubbasztó, megvert, megalázott nő. Vagyok szerep tévesztett anya, és a múlt erdejében eltévedt, haza utat nem találó szerető. És vagyok lélekölelést nyújtó, de saját összetört szívének darabjait keresgélő, baráti segítség neked. És vagyok a szerelem forrásából kiszáradt, üres lélekkel mohón kortyoló nő. Hagytam, hogy az idő egy varázspálca suhintással soha át nem léphető falat húzzon múlt és jelen között. Hagytam, hogy Ő vegye le módszeresen, fokozatosan a kötést a szívemről. Hagytam, hogy a tükör felé fordítson, és kimondassa velem ezernél is többször, gyönyörű vagyok. Hagytam, hogy múltdarabokat illesszünk a helyére, és kidobjuk a vonatablakon az életünkre mérgezőt.

A könyvlapokon van úgy, hogy csak szeleteket kapsz belőlem, néha pedig egészen ott vagyok veled. Időnként pedig úgy érezheted, sehol nem vagyok.

Tévedsz. Miközben olvasol, mindvégig ott ülök melletted, és pontosan ugyanazt érzem, amit Te.