Csinálj belőle igazit!

És Te? Megtaláltad már az igazit? Még keresem az igazit. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ő lesz az igazi. Annyira sajnálom, pedig minden jel arra mutatott, hogy ő lesz az igazi. Ismerősek a fenti mondatok? Az igazi megtalálása esetenként valóban hasonlatos egy női misszió teljesítéséhez.

Mintha az igazi megtalálása nő létünk első alapvető mérföldköve lenne, és ha ennek teljesítését kipipáljuk, akkor jöhet a többi „misszió”, mint férjhezmenetel, gyerekszülés, karrierépítés, és a szerepeinkkel való zsonglőrködés. Mert az évek múlásával előfordul szerepkáosz, csapnivaló anyák vagyunk és irigylésre méltó üzletasszonyok, az ágyban passzív, jéghideg fadarabok, és a lepedő helyett a konyhában nyújtjuk női oldalunk maximumát, hiszen nem készít nálunk istenibb legényfogó levest senki. De a kezdet kezdetén, hacsak nem érte lelkünket egy korábbi gyógyíthatatlan trauma, mindannyian királylányok vagyunk. A fehér ruha, a mirtuszkoszorú, és a valami kék teljesíteni való feladatként vésődik be a korai női öntudatba. Kislányok magától értetődően jelentik ki, ha nagy leszek, menyasszony leszek. És utána? Utána mindig fáradt leszek, mint anya. Mindent elfelejtek majd, és éjszaka lakkozom a körmeimet.

Az igazi megtalálása is egy izgalmas, misztikus, szerelmi révületbe ejtő egyes számú női feladat. Kiválasztott és irigylésre méltó nőtársunk lesz az, aki megtalálta az igazit, piedesztálra emelkedik, és fel is lélegezhet, mert kipipálhatja a number one feminin feladatot a női lét teljesítménytáblázatán. Az igazság azonban sokkal prózaibb, mint gondolnánk. Életünk során valójában rengeteg potenciális igazival találkozunk. Bennünk van a lehetőség, ott lakozik bennük az igazi génje, mégsem vesszük észre, figyelmen kívül hagyjuk. A felállított kritériumrendszer szigorú, szorongatjuk a kezünkben a listát, árgus szemekkel pásztázzuk a prot és a kontrát. Valójában semmitmondó szempontok alapján döntünk, és néha fogalmunk sincs a tényről, hogy életünk nagy lehetőségét hagyjuk veszendőbe. A csalódott, igazi-is-lehetne férfipéldány egy ideig még szomorú kutyaszemekkel néz ránk, majd nála is aktiválódik a felejtés folyamata, végül továbbáll. Az idő azonban telik, és a biológiai óránk fülsüketítően fújja azt a kellemetlen ébresztő dallamot. Kiválasztunk valakit a jelentkezők közül, aki valahol a lista alján kuksol, és kétszer több nála a kontra mint a pro. Annyi érv szól ellene, hogy anyánk le akarja mondatni az esküvőt, az öcsénk pedig bombariadót akar kreálni aznapra az anyakönyvi hivatalban. Mi mégis felvesszük a hófehér extravagáns csipkeruhát, kölcsönkérjük a gyöngyös fülbevalót és azért is kék lesz a cipőnk. Amúgy rendes a srác, és egyébként is itt van az ideje. Itt van az ideje? Annak, hogy minek van itt az ideje, egyedül és kizárólag mi határozzuk meg. persze ekkor még fontosabb annak a fránya biológiai órának az elhallgattatása.

Később azonban, amikor valóban éjjel lakkozzuk a körmeinket és vizes törölközővel a fejünkön zuhanunk be félájultan az ágyba, a mellettünk horkoló férfire nézve rádöbbenünk, hogy addig csiszolódtunk és formálódtunk az évek során, hogy valóban igazit csináltunk belőle. Az igazi címet elért, csöppet sem tökéletes, ám annál szeretni valóbb férfiegyed álmában is átölel minket, és valami olyasmit motyog, hogy hol voltál ilyen sokáig, szívem. Boldogan formálódunk kiskiflivé, akkor és ott megállítanánk az időt, mert nem volt még ennél lélekmelengetőbb pillanat. Még az esküvőn sem, ahol királynők voltunk a tökéletes nap varázsában megfürödve, ám valójában halálosan féltünk, mibe is vágunk bele. Minden férfi igazivá válhat, aki hajlandóságot mutat rá. Csak alkalmazkodó készség, tolerancia,türelem és rengeteg szerelem kell hozzá.