Az átutazók néha megállnak pihenni. Az élet állomásait út menti fogadónak érzékelik, ahová álnéven jelentkeznek be, és gondosan ügyelnek arra, hogy csak felszínes kapcsolatokat létesítsenek. Így később senki nem emlékszik majd rájuk.
Az élet-átutazók jelen vannak a pillanatokban, de soha nem élik meg azokat. Mindig a következő lépésre fókuszálnak, és a jelenben megmagyarázhatatlanul nyugtalanok és elégedetlenek, állandó hiányérzetük van. E frusztráltság ellenére mégsem találják a helyüket, emberi kapcsolatok létesítésében bátortalanok, érzelmileg elszigeteltek, állandó készenléti érzés uralja őket. Az élet adta lehetőségeket átpörgetik, mint egy színes magazint, semmi és senki nem elég jó, jelképesen megvárják a következő lapszámot, majd újra a következőt, az életen átutazók örökre az eljövendőt várják, a jövő nagy durranását, a szenzációs, frenetikus, mindent és mindenkit felülmúló életajándékot.
Az életen átutazók veszélyes hullámvasútnak éreznék, ha főszereplők lennének a saját életükben. Éppen ezért nagyon óvatosak és minden területen körültekintőek, és gyanakvók. Nem kérnek, és nem ajánlanak fel segítséget. Jogszabályokat idéznek, és mindig kompetensnek mutatkoznak, ne találhass fogást rajtuk. Lelkéhez nem létesített fémdetektoros beléptető kapukat, kizárólag az elméjéhez, de ami mögötte van, szinte megfejthetetlen. Senkit nem enged közel, és nem tudjuk, mire gondol. Amit az emberi kapcsolatokról gondol, egy mondatban megfogalmazható: kötődni veszélyes! Az életen átutazó súlyos kötelék fóbiában szenved.
Minden emberi lénynek alapvető igénye van arra, hogy biztonságosan kötődjön valakihez. Az életen átutazó is lelke mélyén erre vágyik, de mivel az élet színes képeit csupán átpörgeti, ezért mindez nem más számára, mint vizuális élmény, amire ugyan lehet emlékezni, de nem igazán érdemes. Az emberi kapcsolatain átgázol. Eleinte persze nem, mert felülkerekedik benne az emberi igény a monogámiára és a ragaszkodásra, ezért módszeresen szelídít és beveszi mit sem sejtő szíved várát. Ezt nem lehet hibaként felróni számára, hiszen ezen a ponton ő maga is elhiszi, végre nem kell többé keresgélnie, az összes színes képet végignézte, és végre megtalálta, amit a jövő tartogatott számára, a szenzációst és a frenetikust. A legjobbat.
A vár bevéve, a királylány meghódítva, aki most várakozva ül a palota ablakában. De hiába, a királyfi pánikrohamot kapott a gondolatra, hogy most már minden nap ugyanarról a helyről kell lovat felnyergelni. Pszichoszomatikusan a végét járja, ezért az ellenkező irányba indult el a fehér lovon. Micsoda fájdalom. Sajnos nem lehetett előre látni, hogy a királyfi súlyosan kötelékfóbiás, notórius kívülálló és visszaeső életen átutazó. Szóval, királylány, nem a te hibád. Bár mondhatjuk, legközelebb okosabb leszel, a tény ellenére, ugyanúgy telesírod a palotakert halastavát könnyeiddel.
Előfordul, hogy az életen átutazó utolsó napjáig steril marad. Steril marad az élményekre és rezisztens a lelki fájdalmakra. Nem éri soha szívtörés, vagy csalódás, alacsony fájdalomküszöbbel és gondosan kifejlesztett védekezési technikával utazik át az életen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: