Egy különös műkedvelőnő, Peggy Guggenheim

Művészetimádó milliomosnő, művészek mecénása, biszexuális, műgyűjtő királynő, extravagáns szipirtyó.

Ilyen és hasonló jelzőkkel illetik a több, mint száztíz éve született Marguerite (Peggy) Guggenheim-t, aki korának egyik legjelentősebb műpártolója, egyben legkülönösebb, és legizgalmasabb életű asszonya volt. A Guggenheim múzeumok szerte a világon, így New Yorkban, Las Vegasban, Bilbaoban és Berlinben, valódi építészeti műalkotások, De a Velencei gyűjtemény azért egyedülálló, mert azt Peggy saját maga alapította, a Guggenheim alapítványtól teljesen függetlenül.

A The Venice Collection a legromantikusabb módon gondolával, vaporettoval vagy vízi taxival közelíthető meg a Canal Grandén, a taxis hamísítatlan, született, szószátyár itáliai lévén, azonnal beszélni kezd hozzám. Tört angolsággal Peggyt méltatja, she was an extraordinary bitch. Kell egy nőnek nagyobb elismerés? Életében pasi, kutya, és művészetimádó volt. Kilenc elhunyt kutyájának egyedülállóan díszes és különleges sírboltokat készíttetett, ott leltek örök nyugalomra a múzeum kertjében. Az extravagáns műkedvelőnő kutyáit libamájjal etette, amitől ugyanis elég korán elpusztultak.

Peggy, a szegény kis gazdag lány 1898. augusztus 26.-án látta meg a napvilágot New Yorkban, dúsgazdag zsidó családba született, ám érzelmi téren semmi sem volt rendben. A család széthullott, az apja végleg elhagyta a családot, amely tényt anyja sosem dolgozta fel, gyakorlatilag megbolondult. Peggy tizennégy éves volt, amikor apja meghalt a Titanicon, szeretőjét besegítette a nőknek fenntartott mentőcsónakba, majd visszament a kabinba, ahol szivar és konyak kíséretében várta a halált.

Peggy huszonegy éves korában húszezer dollárt örökölt nagybátyjától, ez akkoriban hatalmas összeg volt. Falta a művészeket és a művészetet, mégsem talált rá az igazi boldogság, nyughatatlan volt és öntörvényű. Két agresszív és bántalmazó férjet is bevonzott, egyikük Laurence Vail dadaista szobrász-festő volt. A férfit csak aranyhajú festőnek, bohémia királyának nevezte, aki felháborítóan szabadelvű volt, emellett iszákos és betegesen féltékeny. A szívesen mecénáskodó Peggy több tehetséget is támogatott a busás örökségéből, fotóművészeket, írónőket, festőket, voltak, akiket egész életükben figyelemmel kísért. Vail ezt egyáltalán nem nézte jó szemmel, ki is fejezte ellenérzését. Gyakran két héten át tartó veszekedéseik voltak, a nő fejét fürdés közben víz alá nyomta, az utcán elgáncsolta, nyilvános helyen letépte róla a ruhát, vagy lekvárral kente be a haját. Mégis, Peggy két gyermeket szült neki, ezután hagyta csak el végleg a szintén alkoholista, labilis idegállapotú brit író, John Holmes miatt. Peggy csöbörből vödörbe csöppent, a férfi féltékenységében whiskyt öntött a szemébe és szét akarta verni az arcát, hogy más férfi ne nézhessen rá. Mégis, minden galádság ellenére, őt tartotta a legnagyobb szerelmének, és a férfi halála rendkívüli módon megrázta.

Peggy a második világháborút Amerikában vészelte át, New York csak úgy pezsgett a háborútól menekülő művésztől és értelmiségtől. Ekkorra már Picassotól, Mirotól, Chagalltól, és Salvador Dalitól volt gyűjteménye. Nyílt titok, de a szenvedélyes műpártolónő szinte mindegyikükkel lefeküdt. A háború után a velencei Biennálén mutatta be a gyűjteményét, ahol óriási sikert aratott. Elhatározta, egy tapodtat sem mozdul Velencéből, abban bízva, hogy végre megtalálja lelki nyugalmát. A Canal Grandén lévő elhanyagolt palotát felújíttatta, és elhelyezték benne kincseit, hogy végül a Peggy Guggenheim Venice Collection 1949-ben megnyithassa kapuit.

A múzeumban a falak között ma is érezni lehet e különleges nő jelenlétét. Velencében, 1973-ban bekövetkezett haláláig naponta egyszer látták magángondoláján és látványosan extra napszemüvegében végigsuhanni a vízen. Rossz nyelvek, és az én vízitaxi sofőröm szerint a gondolier is a szeretője volt…

Törjön pálcát fölötte, aki akar. Hiszen ez a különleges egyéniség, e művészetpártoló, férfifaló, ízig vérig nő egész életében mást sem tett, csak szépségeket gyűjtött az utókornak.