Keresztutak

Útjaink mióta keresztezik már egymást?

Hányadik alkalommal állok már a keresztútnál, azt remélve, most végre arra az útra lépek, ahol soha többé nem találkozom veled?A sorsunk úgy tűnik, élvezi, hogy csapnivalóan rossz ripacsokat csinál belőlünk. Szántszándékkal játszunk botrányosan tehetségtelenül a való élet színpadán, előre elrendelt sorsú tragikus hősök vagyunk, kiknek az élete eredendően boldogtalan. Senki nem akar ilyet. Életünk nagy rendezője ül az üres nézőtéren, onnan instruál, játszatok csak gyerekek. Így, így, minél fájdalmasabban, sok legyen a hazugság, a fájdalom, a csalódás, legyen a játékban soha be nem teljesült szerelem és legyen benne csalás, rágalom. Az emberek szeretnek mások baján csámcsogni, fejcsóválva sajnálkozni, és jó hangosan hálát adni, de jó, hogy ez nem az én életem.

Én már ezért titkolom, éppen melyik keresztútnál állok. Nem engedek senkit a tudatos énem vaspánttal védett kapuján túl. Semmi közötök a lelkem éppen melyik fázisban háborog. Jó régen megtanultam, a kifejezéstelen tekintetű bohócálarnak csak a szája mosolyog, és a némaság hazug, de hasznos, mögé zárok mindent. Kaotikus életem összevisszaságát így senki nem érzékeli, egyedül én magam.

A keresztútnál toporgok és a gondolataim telítődnek veled, mintha tenyeremet tartanám egy ismeretlen eredetű vízesés alá, és még nem tudhatom, ihatok –e belőle, vagy sem. De nagyon szomjas vagyok. Kifogyhatatlan vagy és édesen mérgező, a vesztemet akarod és én a tiédet. Azt kívánom mégis, hagyj magamra, ne háborgass többé, mint valamilyen szellemvilágba átkelni képtelen, rég halott szerettem. Dolgod van velem? Lezáratlan ügyünk van, el nem csókolt csókjaink vannak, be nem záruló öleléseink, befejezetlen beszélgetéseink és sajátunknak soha nem érzett és mondott otthonok? A simító kezed megállt félúton, az ajkamig soha nem ért el a szád, félrehajtott fejed mozdulata nem üzent nekem semmit, nem érthettem meg soha. Mit akarsz velem? Beszélj, hajolj hozzám, fejezd be, amit elkezdtél. Ne játssz többé, ne drámázz, ne hazudj, ne ígérj, ne csalj. Csókold el a csókod, fejezd be a simogatást, zárd be az ölelést.

Minden keresztúton ott leszel, bármit is teszek. Megjelensz, háborgatsz, fészekrakó leszel a gondolataimban és tudod, hogyan legyél hatással rám. Hagyod, hogy lélektársamnak higgyelek és találkozásunkat valamiféle misztikus-karmikus folyamatnak tudjam be, mert nekem is kellenek válaszok. Ott cirkulálsz az agyamban, megtestesítelek, bevonzalak, odavarázsollak az útra, ahol én járok.

Végzet, vagy szerelem ez, teljesen mindegy, amíg az utamban állsz. A sorsom egyenesen, szabályosan haladna, de te akaratomnak engedelmeskedve, minduntalan akadályozod, útonálló vagy és hivatásos, tehetséges szívrabló. Fejezd be, amit elkezdtél. Fesd le az életünket, vagy rajzold meg, színezd ki. Most ott áll a vászon, letakarva, magányosan, befejezetlenül. Csókold el a csókod, záruljon be az ölelésed, lakjuk be az otthont, amit eddig sosem láthattunk.