Talpig nehéz hűség

Talpig nehéz-e a hűség? Bebújtathatnak-e minket a hűség súlyosan nehéz vasgúnyájába? Készségesen tartjuk-e a nyakunkat, hogy megjelöljenek, megbéklyózzanak, és az örök hűség fogadalma lehúzza lábunkat a mélybe, mint egy óriás kő? Tudunk-e szeretni és kívánni egyetlen embert egy életen át?

Abban a pillanatban, hogy elköteleztem magam, döntöttem. A döntés semmilyen külvilág előtt tett fogadalommal nem függ össze, nem függ össze csinnadrattás esküvővel és bármilyen egyház előtt tett holtomiglan-holtodiglan ígérettel. Ha kizárólag társadalmi elvárás, szülői nyomás, vagy megfelelési kényszer motivál, a szavak, bármennyire szépek és hihetőek, erőtlenül hullanak majd a földre, erejüket és értelmüket veszítik majd, és a hűségeskü ott marad, örökre beteljesületlenül. A hűség döntés. Abban a pillanatban születik meg, amikor elhatározom, hogy elkötelezem magam. Amikor elhatározom, hogy elég a bolyongásból, elég a cél nélküli menetelésből, amikor már úgy érzem, hogy a boldogságkeresés fárasztó és lelkileg megterhelő, mert minden állomáson ugyanazt kapom csak. Megpihenek, jut némi lelki és testi táplálék, de egyre csak fürkészem az arcát kíváncsian, talán ő lesz az, és így nem kell tovább vándorolnom a a lelki sivárság kies, holdbéli tájain. A hűség akkor születik meg, amikor elhatározom, hogy vele valóban megelégszem és ezzel együtt önmagamhoz is hű maradok. Az álmaimat nem adod fel, a vágyaimat kinyilatkoztatom és az életet a maga teljességében élem meg. Amikor nincs kínzó hiányérzetem, amikor nem érzem úgy, hogy keresni kell, várni kell, és valahol máshol szomjat és éhséget csillapítani. Amikor már nincs késztetésem, hogy bizseregni kell és tüzelni kell, mert ez új energiát  adhat a kapcsolatnak, és ugyan már, semmi rossz nincs ebben. Igen, előfordul, hogy néha jobban szereted önmagadat a társamnál. De nem annyira, hogy szemet hunyok a hűtlensége fölött, sőt lelkesen bólogatok és életigenlek, hiszen annyira szeretem, nem vonhatok meg tőle semmi jót. Én legyek az örömének elrontója? A párkapcsolati hűtlenség egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy a párom nélkülem szórakozik, megnéz egy jó filmet, elolvas egy könyvet vagy vacsorázik egy jót a társaságom nélkül. Ezek természetes dolgok, hiszen némi távollétre és szeparált élményekre is szükség van.

Egy harmadik ember nem lehet “élményajándék” a társamnak, hogy jól érezze magát, bizseregjen, tüzeljen, feltöltődjön. Miért ne kaphatná meg ugyanezt velem? Aki élményajándéknak és természetesnek fogja fel a párkapcsolati hűtlenséget, az még nem hozta meg a döntést. Vagy nem érkezett el erre a magasabb szintre, vagy soha nem lesz képes rá, mert aki így gondolkodik, valójában még mindig az úton vándorol, nem érkezett meg, keres és vár. Különbözőek vagyunk. Valaki már huszonévesen meghozza a döntést és vannak örök állomás elhagyók, átutazók, döntéshalogatók. A hűség kalodájába kényszerítik őket, számukra az valóban talpig nehéz lesz és mindenféle indokkal megmagyarázzák majd, nekik miért nem sikerül egyetlen emberhez hűnek maradni. A párkapcsolati szabadság lelkes hírnökei lesznek, a nyitott és szabad szerelem szószólói. A hűség döntés, amelyet önmagammal harmóniában hozok meg, a hűtlenséget pedig nem foghatjuk kizárólag a génjeinkre.