Oldalról sandítsz rám, csak a profilodat látom, mégis tudom, hogy engem nézel. Amit a szemed magadba szív rólam e rövidke idő alatt, abból rakod össze ítéleted mozaikkockáit, máris kész a rögtönzött, ösztönös személyiségteszt eredménye. Rám ragasztottad a címkét, pozitívat, vagy negatívat, a szemedben meg vagyok bélyegezve, be vagyok suvasztva egy általad amatőr módon felállított személyiség kategóriába. Hogyan tehetted ezt meg anélkül, hogy megszólítottuk volna egymást? Szavaink, gondolataink egyszer sem találkoztak, nem kérdeztél és én nem válaszoltam. Köztünk sem gondolati híd, sem másmilyen kommunikatív csatorna nem létesült, a szimpátiának esélye sem volt felépülnie közöttünk.
Ha oldalról sandítasz rám, és foghegyről köszönsz, hogyan találjunk utat egymás felé? Személyiségemet mégis átvilágítod, átkíséred egy lelki szkenneren, és közben mindvégig figyelsz, jegyzetelsz, adatokat gyűjtesz. Ki vagyok szolgáltatva neked. Az előítéleted marionett bábja vagyok, innentől bármit teszek, hajtogatod a különvéleményed és lobogtatod a rám aggatott privát címkédet, kategorizálsz, mint egy könyvtári könyvet, aminek örökös, elmozdíthatatlan helye lesz a polcokon.
Én léptem be a te világodba. Ha fel sem tekintesz rám, hogyan érezzem akkor, hogy üdvözölve vagyok? Nem vörös szőnyeg kell, szétszórt rózsaszirmokon sem sétálnék a figyelmed felé. De az újonnan érkezőnek éreznie kell, hogy nem csak az elmédet, de a szívedet is kinyitottad felé. A figyelmet ki kell érdemelni? Nem hiszem. Az életedbe belépett emberek először mind vendégek. Ha vendéget hívsz az otthonodba, be sem tessékeled? Ki kell érdemelnie, hogy idővel az előszobán túl jusson az elfogadásod felé? Az életedbe, a világodba érkező embert megilleti az előítéletektől mentes, elfogadásra való hajlandóságod és nyitottságod. Nem tarthatod őt ridegen, szíved jelképes előszobájában topogva örökre, várva, hogy az alakítson, mutasson valami nem mindennapit, hogy végre kiérdemelje, egy lépést előre léphet feléd. Az emberi kapcsolatok nem egy társasjáték mezején zajlanak, ahol várod, hogy hatost dobj és beérj a sűrűbe, ahol kihívás és rengeteg felszínes kapcsolat vár.
Rám kell nézned. Beszélnünk kell, fel kell építenünk azt a kommunikáció-hídat, mindkettőnknek akarnunk kell. Kevesen vagyunk megáldva természetfölötti, spirituális képességekkel, hogy megértsük, mit üzen számunkra a másik ember tekintete. Mert a szemek valóban beszélnek, gyakran egy egész életút története ott van bennük. Nem mindenki képes azonban az üzenetet megérteni, és azt emberi nyelvre lefordítani. Ha nem rendelkezel ilyen képességgel, akkor nézz a szemembe, szólíts meg, köszönts így a világodban. Ebből fogom érzékelni, üdvözölve vagyok.
A köztünk lévő híd felépítése előfordul, hogy időbe telik, mint ahogyan általában a fontos dolgok. Ha ez előtt formálsz véleményt rólam és aztán elfordítod a tekinteted, esélyt sem adsz a kapcsolathíd létrejöttének. Minden erőfeszítés és szívbéli nyitottság ellenére előfordul. hogy mégsem épül köztünk semmilyen érzelmi híd. Mégsem kergetted magad mélyre, az előítélet erdejébe, hanem előítéletek és túl korán kőbe vésett címkézések nélkül beljebb tessékeltél, a szíved előszobáján túlra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: