Nem akarok itt lenni, anyucit akarom…

Lesz–e valaha az én gyerekem a Te gyereked?

Érezheted –e azt, hogy bár, nem egy vérből vagytok ti ketten, a kötelék mégis erősebb bármilyen vérrokonságnál? Mit tegyen egy új családba érkező, amikor az új szerelemmel együtt, bónusz csomagokat is kap, amiben van ex, lezárt, vagy lezáratlan múlt, berögzült szokások vannak és van gyerek, aki másnak a genetikai állományát hordozza?

Nem kell ahhoz elszánt, sziklaszívű királyfinak lenni, hogy az ajtón belesve mégsem rohanjon fejvesztve a helyszínről, hanem igenis átlépje a küszöböt, és kihívásra éhesen maradjon úgy plusz ötven évig. A bónuszgyereket nem elég megkapni, hanem meg kell szelídíteni és el kell nyerni a bizalmát. Az apró léptek technikája nélkül elvesztél, a gyermeki lélek ajtaját nem rúghatod be egy lábbal, nem ugorhatsz át létfontosságú fázisokat, csak, hogy túl legyél rajta. Ez nem vizsga, műtét, vagy fizikai megmérettetés. Ezt nem tudod egy csapásra lezavarni. Lehet, hogy inkább egy hosszú akadálypálya, amin végigvergődve magad, ajándék vár, jutalom, egy szíve kapuját szélesre tárt és benned vakon megbízó, megszelídített lelkű gyermek. Az új, megtalált szerelmen túl ezért is érdemes maradnod, mert ez megéri a fáradtságot. Lesz egy második életed, amiben újra esélyt kapsz arra, hogy a szeretet, a szerelem és a család biztonságát élvezd.

Az újonnan érkezőt nem kell apának vagy anyának szólítani, hiszen a gyereknek tisztában kell lennie a szerepekkel, nem szükséges az óvodában és más nyilvános helyeken azt hangoztatnia, hogy neki például két apukája van. Tisztában kell lennie a maga gyermeki módján, hogy ez is egyfajta családmodell, amiben most ő él, és ez is legalább ugyanolyan szeretetteljes biztonságot nyújt neki, mint a hagyományos. Mi pedig elégedetten nyugtázzuk, hogy igen jó döntés volt kiemelni a gyereket az egykori tűzfészekből, és védőn betakarni a őt a jelenlegi családja új, színes patchwork takarójával.

A gyermeki gondolkodásmód mégsem annyira rugalmas, bármennyire szeretnénk annak látni. Életében nem váltogathatják egymást anya „kérői”, nem engedhetünk az életébe minden potenciális alakot, akiben lehetőséget látunk. A gyerek nem tud mindenkit egyetlen öleléssel elengedni, főleg ha az a valaki nyomot hagy a szívén. Azt sem várhatjuk el tőle, hogy viselkedjen, neki is joga van kifejeznie az érzéseit, főleg, ha az frusztráció és fájdalom.

Nem akarok itt lenni, anyucit akarom. Mondja a négyéves forma kisfiú az étteremben, olyan hangosan, hogy mindenki őket figyeli. Világos, mi épül éppen, egy új mozaikcsalád, ahová új anyuka is érkezett, kevés rajta, ami eredeti gyárinak mondható, talán a haja az. Ez most létszükséglet apuka sárba tiport egójának, teljesen érthető. Az asztalnál ott ül még anyuka nagyfia, neki több kedves szava van az összezavarodott kisfiúhoz, mint a két felnőttnek. Nem akarok itt lenni veletek, el akarok költözni. Mozaikanyuka rezignáltan fújja a füstöt a gyerek felé, ám gondolatai már sisteregnek, lassan felrobbanni készül. A kisfiú mentsvárként szólongatja az apját, hiszen ő az egyetlen arc itt, aki ismerős számára. Anyucit akarom. Ez már sok mozaikanyunak, élesen rászól a kisfiúra és olyan pillantást vet apukára, aki egyből érzi, el kell vinnie a gyereket jó távolra megfegyelmezni, aminek eredményeként a kisfiú vörös arccal, sírásra görbülő szájjal, szipogva fejezi be a vacsorát. Ő lett számomra a nap hőse, a maga négyéves öntudatával, és tudom, aznapra még nem fejezte be. Mert ösztönösen tudja, kijár neki a különleges, emberhez, gyermekhez méltó bánásmód, ha már régi, megszokott családi fészke összeomlott. Igaza van, hogy még anyucit akarja, hiszen ő jelenti neki az egyetlen érzelmi biztonságot. Mennyire tompának és önzőnek kell ahhoz lenni valakinek, hogy ezt ne értse meg?

Ennek a készülő mozaikcsaládnak nagy utat kell még megtennie, hogy elnyerhesse az új családi egység címet. Hogyan akarják így virágba borítani a kapcsolatukat? Ők az a típus, akik át akarják ugrani ezt a fontos kezdeti kapcsolatfázist, ami teljes egészében a gyermekről kellene, hogy szóljon, az ő érzelmi biztonsága kellene, hogy vezesse minden megnyilvánulásukat. E nélkül semmi nem lehet teljes.