Jaj, jaj, Magyarország. Még mindig nem esik le a tantusz? Itt körülbelül ugyanannyian szeretnének dolgozni, mint amennyien nem.
Huszonévesen azért rúgtak ki a jól fizető multicégtől, mert terhes lettem. És olyan inkorrekt voltam, hogy az állásinterjún erről nem tettem említést. Nem tettem említést még az ovulációm idejéről sem, bocsánat. Álltam ott és naivan nyeltem a szitkokat és a könnyeimet, megbízhatatlan vagyok, nem lehet rám építeni, nem élhetem ilyen spontán az életet, és életem nagy lehetőségét dobtam el, potenciális munkaerőként. Pedig előre megfontolt szándékkal, öt hónapig titkoltam és rejtettem el a külvilág szeme elől a bennem növekvő életet, mert biztosítási időre volt szükségem. Hősiesen átvészeltem a napot magas sarkúban és csak titokban raktam fel a lábam, amikor a főnököm nem látta. A céges fürdőszobában azonban magamra zárhattam az ajtót, kiengedhettem a szoknyám cipzárját, és szemlélhettem növekvő pocakomat. Minden reggel besurrantam ugyanoda, és nagyokat lélegezve próbáltam túl lenni a reggeli rosszulléten, kevés sikerrel.
Úgy látszik, a gyermek tényleg megjelöl engem. Mert az óta még kettő született, és így szépen, láthatatlanul a homlokomra íródott: trash, vagyis kuka. Állítom, ha elhagyom az interjú szobát az önéletrajzomat is galacsinra gyűrik és kosárra dobnak vele a szemetesbe. Erre a megbélyegzett státuszra még dob egy lapáttal az a tény, hogy a hetvenes években születtem. Ott éktelenkedik a papíron az egyetemi végzés éve, az életkorom kiszámolható. Ó, nincs egy kicsit elszállva magától, hölgyem? Túltengő önbizalom, hm? Jó, hallgassuk meg, ha már idefáradt. Szinte hallom a gondolataikat, és interjú közben igyekeznek nem az óráikra nézni. Igen hetvenes évek, de tudják, én jó barátságban vagyok az idő vasfogával, a lelkem megragadt valahol a huszadik évem tájékán, a pasik megfordulnak utánam az utcán, és nem csak nyaktól lefelé vagyok érdekes, és azt hiszem ez hihető, mert igaz is. Így válaszolgatok, gondolatban.
De e helyett bilinccsel a nyelvemen lököm a két nyelven betanult self marketing dumát. Igen, a pozitív és negatív oldalammal is tisztában vagyok. És sorolom szofisztikáltan a példákat, ejha önismeretből szuper, kár, hogy ugyanezt a mantrázott szöveget ismétlem már mióta, csak különböző helyszíneken. Közben gyorsan átváltunk angol nyelvre, szerintem abban reménykednek, hogy itt majd megfognak, amire én bocsánatot kérek, és végre eloldalgok. De feltűnik, hogy jobban beszélek, mint a hr-es. És az is, hogy az asztal alatt tangapapucsban van, időnként ki is lép belőle, és a saját lábujjait masszírozza. Az oké, hogy nyár van és meleg van, és hogy ennek a cégnek csak neve van és múltja, de dress code-ja az most tényleg nincs.
Világosan látszik, már királylány vagyok az aknamezőn, mégis sorolom tovább, micsoda egy érték vagyok, ami, mondjuk, valós információ. Hiperkreatív vagyok, magasan képzett, tele energiával, önálló ötlettel, pozitív kisugárzással, bámulatos módon tudok bánni az emberekkel, valamint empátiám az egekben. Látom a homlokukon a szöveget, jaj nagylány, ne erőlködj rossz nézni. Igen, sóhajtok, én is látom magam. És a fejekben már felállítódott az algoritmus, a legkisebb gyerekem havonta lesz beteg, ők már előre látják. Sandán a kuka felé néz egyikük, beméri a távolságot, szuper dobás lesz, ha én majd kimegyek.
Mikor lesz így nekem munkahelyi boldogságom? A legközelebbi interjún (ha behívnak), mint egy acélasszony a szemükbe nézek majd, és azzal kezdem, igen, gyerekeim vannak. És? A körülményeimet nem ismerik, tehát kár azonnal a trash kategóriába nyomni, mert megérnék egy próbát. Az életkorom pedig szerintem ideális. Ti nem így gondoljátok?
Mégis, a munkakereső, több kisgyermekes, ráadásul egyedülálló anyáknak azt tanácsolom, hogy a pályázati anyagban ne tegyenek említést gyerekekről. A képességeidről és a szakmai tapasztalatodról beszélj, a magánéletedhez az interjún nincs közük. Ha rákérdeznek a gyerekekre, közöld, hogy van segítséged, a betegségek idején is meg van oldva az elhelyezésük. Tényleg legyen, mert a nélkül nem megy. És a jövőben nem is tervezel újabb gyereket.
Leírva, mindez jól hangzik, de tudjuk, hogy a gyakorlatban ez mennyire nem egyszerű.
