Leveheted a kötést a szívemről. Szép módszeresen, rétegről, rétegre bontsd ki, nem félj, nem sérül, nem szakad fel a var, háromszázhatvanöt nap és éjszaka állt rendelkezésemre ehhez az öngyógyító folyamathoz.
Nézz körül, itt minden olyan, mint pontosan egy évvel ezelőtt, nehéz liliomillat párolog szét és úsznak a felhők az azúrkék égen, elmosódva, homályosan, mintha lentről összeszűkült szemmel néznéd.
Csak én nem vagyok már ugyanaz. Ki tudja már, a szívgyógyulás hány szakaszán mentem át, és volt, hogy visszaestem, mert siettetni akartam és bizonyítani neked, hogy erős vagyok, mennyire erős. És volt, hogy szántszándékkal visszahúzódtam, Téged szeretet és figyelem megvonással sújtva, mert csak csak a saját lassan gyógyuló hegem érdekelt. Mégis rám zúdult az intenzív szerelemterápia, Te adtad rám, belebújtattál, mint ahogyan a szépséges ruhákba és a gyönyörű cipellőkbe, így akartad, hogy újra királynő legyek. Mindig is volt egy felszín alá látó szemüveged, ami sosem téved, engem kezdetektől azon figyeltél. És úgy tartottad, elég már az önkéntes Hamupipőke létből, eleget válogattam már szét az ocsút a búzától, legyek újra szépséges és önmagammal elégedett, igaz szívből szeretett nő, tehát irány a bál.
A szívkötés régen, magától is leesett volna már, én azonban nem hagytam, mintha a szabad levegő érintése kárt tehetne benne, mintha parlagon heverve és kitakarva ki lenne téve a szerelem perzselő ártalmainak.
E háromszázhatvanöt napos szerelem-kurzus alatt már a szakértőm lettél, kitanultál, elsajátítottál és gondolkodásom időnként érthetetlen csillagrendszerében ismerősen utazol. Tudod már, hol a tiltott zóna, mit kell messziről kerülni, nem kell már vörösen figyelmeztető, demarkációs lélekvonal. Ki mondtuk már a legrosszabbat, a tabut, fájdalmasat, az eltitkoltat, a sikertelent, és az összes kudarcot. Nincs már üres, kipontozott rész a múltam regényében, elolvastad az egészet, nincs fehér folt. Fekszem a mellkasodon, hallgatom a szívverésed, földöntúli, vagy inkább magzati nyugalom száll meg, hogy élsz, itt vagy, nem vagy kitalált, virtuális, vagy hamis. Arcomat a reggel fényében is úgy tanulmányozod, mint egy reneszánsz festményt, csodálod és elveszel benne. A háromszázhatvanöt napos szerelmi társasutazás veled kalandos volt, néhol göröngyös de soha sem járhatatlan. És ha utazás közben körülnéztél még mindig láttad azt a rengeteg szépséget, ami egymás nélkül nem is létezhetne. Vállalkoznál egy határozatlan idejű újabb utazásra? Szívkötés és múltdémonok nélkül élek már, és ha emlékeimből elém ugrik egy, akkor köszönök neki, de inkább csak átnézek rajta.
Meddig tart a kapcsolatunk? Amíg mi ketten éltetjük. Most még úgy dédelgetjük, mint egy régóta vágyott és nehezen megtalált kincset.
Vedd le a kötést a szívemről, így induljunk el a következő háromszázhatvanöt napos utazásra.
Boldog évfordulót!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: