Lakópark Rulez!

A lakóparkok a huszonegyedik század briliáns találmányai. Míg a szocreál panelerdők szomorú-szürkén emelkednek a magasba, addig a lakóparkok színes, kaotikus, egymás hegyére, hátára épülő összevisszaságban terjeszkednek horizontálisan. Elmés építész fejből pattanhatott ki az ötlet, zsúfoljunk be egy kilenc vagy hat lakásból álló úgynevezett társasházat, egy akkorra területre, ahol eddig kizárólag különálló családi házak épülhettek.

A lakóparkok a modern kor gyermekeinek gyűjtőhelyei. Így hát konzervatív, egykori „kalapos Skodások”, városszéli csöndet, madárcsicsergést kávé mellett szívesen hallgató, vagy befelé figyelni szerető emberek be ne költözzetek egy ilyen helyre. Mert aki tudja, hogy mi az a privát szféra, értékeli is azt, de ha netán mégis úgy hozta a sors, hogy egy lakópark zsúfolt ölén kell élnie, az hamarosan a depresszió és érzelmi labilitás tüneteit fogja észlelni magán.

A lakóparkokban a lakások, illetve az ehhez tartozó teraszok egymással párhuzamosak, vagy merőlegesek egymásra, elhelyezkedhetnek átlósan, illetve egymás alatt vagy fölött. A földszinti teraszok közötti távolság gyakran kevesebb, mint három méter, és semmivel nincsenek elkerítve egymástól. Ezért előfordulhat, hogy az első reggeli redőnyfelhúzásnál arcon csaphat egy vízibomba, vagy idegen gyerekek homokozhatnak az állítólag saját tulajdonú teraszodon. Mert a gyerek a lakóparkok udvarán szent és tabu, mint a tehén Indiában és „le lehet róluk pattanni”, hogy szomszédom kedves szavaival éljek. Ebből kifolyólag nyugodtan lehet harminc fős szülinapi zsúrt rendezni a közös udvaron vasárnap, előzetes bejelentés nélkül, ami abból áll, hogy az apukák ágyas pálinkától megrészegülve foci vb-t imitálnak a zsebkendőnyi udvaron, és készül a sok vízibomba, repülnek egymásra a vízzel teli vödrök, a közös vízből természetesen. Ebből én is jócskán kaphatok, ha ki kell lépnem a lakásból, elvégre csupa móka és kacagás az élet, pezseg a vér a lakóparki Riviérán. A közösségi életet egyébként minden nap aktívan élik az arra fogékonyak, néha élénkebben, néha csak moderatóban. És kit érdekel az elmaradt közös költség, hiszen nyár van, haverok, meg buli és szamba, a napi ezres megvan a cigire, úgyhogy hol itt a probléma.

A lakóparkokban az autók ugyanúgy parkolnak, ahogyan a teraszok helyezkednek el, tehát párhuzamosan, merőlegesen és átlósan. Egymás fölött és alatt pillanatnyilag még nem, de állítom, hamarosan meg lesz oldva ez a parkolási módozat is. Éppen ezért esténként közösen kérjük a lakóparkok védőszentjét, ne történjen semmi tragédia az éjszaka folyamán, ugyanis némelyik szomszéd úgy alszik, mint Shrek az ogrebarlangban, gyakorlatilag felébreszthetetlen. Mi meg átrepülhetünk mint Knight Rider a tökéletesen közrefogó, és menekülési útvonalat nem hagyó járműveiken. Várandós, mindenórás kismamák részére külön menekülési terv van kidolgozva.

A lakóparkban hamar megtanulod, nincs saját tulajdon, amikor néhány éve beköltöztünk, egy darab hólapátot helyeztem el az ajtó előtt. Reggelre bekerült a hólapát szekcióba, a többi közé. Mert ugye hamu a hamuhoz, hólapát a hólapáthoz. Közös használatú a kert, leginkább a fent említett módon. Ami egyébként elméletben jól hangzana. Közösen locsoljuk a közös kert virágait, kár, hogy gyakorlatban csak egy valaki teszi ezt meg. Közösen terelgetjük közös gyermekeinket a nagy, közös udvaron, legszívesebben egyforma ruhába járatnánk őket, cukik lennének. A kert olyan gyönyörű és idealizált, ráadásul közös, egyedül kedves erdei állatok hiányoznak még belőle. Ja, és ugrálóvár, trambulin (az van), vattacukorsütő és céllövölde. Szorítunk ezeknek mind helyet, szólok is a közös képviselőnek.

Ha van panel érzés, akkor van lakópark érzés is. Mert a lakóparki lét kisarkítva olyan, mint egy felnőttkori diákszálló, ahol felvettük egymás cuccait, és merülőforralóval ki-be járkáltunk egymás szobájába, működő konnektort keresgélve.

Én egyre inkább érzem, hogy már alkalmatlan vagyok rá.

(Ez nem az a közös kert…)