Mennyi arcom van nekem?

És hány szerepet játszom még el akarva vagy akaratlanul?

Ülök az életem aprócska öltözőjében, és sorra váltják egymást a kosztümök, amiket felpróbálok. Valaki megsimítja a hajam, az arcát nem látom, élesen szemembe világít egy lámpával, gondosan kisminkel. Ne aggódj, az Élet mindig hagy időt átöltözni, mondja biztatón. De mi van, ha nem? Mi van akkor, ha még benne élek, ott lebegek az előző szerepben, időm sincs átöltözni, sminket lemosni, és már benne kell lennem a következőben? Drágám, akkor a kettőt egyszerre csinálod, ügyes lány vagy te. De megsúgom, és tapasztalni is fogod, az Élet eléggé kiszámíthatatlan egy muki. És egy valamit nagyon utál. Ha csak sodortatod magad vele. Nem omnibusz az, vagy repülőszőnyeg, amire ráülhetsz és gyönyörködhetsz a tájban. Ez nem egzotikus utazás. Mindig üzen neked és mindig jeleket küld, ezeket meg kell értened. És ami még fontosabb: soha nem hagy szerepek nélkül. Vagy élsz a lehetősséggel, vagy nem, ez egyedül csak rajtad áll.

Még mindig nem látom az arcát, és már a jelenlétét sem érzem magam körül. A kis öltözőben egyszerre félhomály lesz, látom gyönyörűre sminkelt arcom a tükörben, hajamban hófehér virág és hosszú fátyol. Huszonegy éves vagyok, mindjárt fel kell vennem az első kosztümömet, menyasszony leszek. Ó, Istenem, mennyire félek, bele fogok zavarodni, bele fogok sülni, egy szó sem jut eszembe. Azért az Élet tényleg egy stílustalan fickó, itt ülök egy aprócska púderporos szobában teljesen egyedül. Így leszek menyasszony?

Kilépek a szobából, nincs dobpergés sem rivaldafény, valahogy máshogy képzeltem, én pedig botrányos vagyok. Megbotlom a fátylamban, a gyönyörű ruhám alja leszakad, a szövegemet elfelejtettem, az egész olyan, mint egy burleszk, nem való ez nekem. Szerencsére az Élet annyira nem kegyetlen, kiléphetek, a szerepet más kapja, egy kicsivel később.

Az öltöztetőmnek igaza volt. Soha nem maradtam szerepek nélkül. Volt, amiben valósággal lubickoltam, teljességgel azonosultam vele, magaménak éreztem. Bár az anyaszereppel kapcsolatban senki nem tájékoztatott, hogy egy élethosszig tartó szappanopera lesz, én mégis örömmel elvállaltam. Az újabb feleségszerep minden volt, csak nem szituációs komédia. Az elvált nő szerepe, a szingli anya szerepe, borzasztóan nem tetszett, erőltetett voltam és rémült, előfordult, hogy visszadobtam, majd újra mégis megkaptam. A kosztümbe sem akartam belebújni, erőszakkal adták rám, és csak a púderporos kis félhomályos öltözőben gubbasztottam napokig. És láss csodát, végül megtaláltam a szépségeket benne.

A szerető szerepét egyetlen egyszer kaptam meg, ami rengeteg életvezetési tanáccsal szolgálhatott másoknak, mert azonnal kirúgtam a csirkefogót, amikor megtudtam, hogy nős. Az Életnek úgy tűnik, mégis helyén van a szíve és annyira nem értetlen, bármennyire annak látszik néha , mert többször szerencsére nem rótta rám ezt a szerepet.

Igen, nem tagadom, volt, amiben díva voltam és volt, amiben megbuktam. Kíváncsian várom, mit hoz nekem ez az új szerep, ami most vár rám.

Valami szépséges love story lesz, nagyon örülök, már rám fért. Elolvastam a forgatókönyvet is. Tetszik.