Szabad egy reggelire?

Az együtt eltöltött reggel nappali fényben láttat mindent.

Nem húzok arcomra sminkálarcot, rajta hagyom az álom barázdáit, és a lepedő nyomát. A hajam is kócos, így láss, így ismerj meg. Mert nem vagyok istenség, vagy misztikus lény, ember vagyok, és a nőiségemen túl inkább ezt figyeld, ezt tanulmányozd. Van a lelkem bonyolult csillagrendszerében bőven felfedezni való, és a szemed azt üzeni, szívesen elkezded ezt az expedíciót, ezért nem indulós kávét kérsz, egyáltalán indulni sem akarsz sehová.

Akkor elindulsz velem az úton? Mert a testem térképén már ismerősen kiigazodsz, a vállam bőrébe súgtad, hogy jó éjszakát, de akkor még sötét volt, jótékonyan eltakart, az éj leplével takaróztunk és vártuk a hajnalt.

Szabad egy reggelire? Úgy kérded, mintha táncolni hívnál, és úgy húzod ki nekem a széket, mintha tényleg királylány volnék. És készítesz nekem reggelit, ezer kalóriából, full szénhidrátból és koleszterinből, és én egy morzsát sem hagyok belőle, mert végre érzem az élet ízeit, mintha ezen a reggelen különösen élesen működnének az érzékeim. Mert a nyári reggel színeit élesebben látom, és az ablakon beáradó eső áztatta fűillat ott van az orromban, ahogy rajtunk az éjszaka szerelemillata, mely jobban megrészegít bármilyen parfümnél.

A szomszéd öngyújtót kattint, újra kopog a műköröm az érintőképernyőn, de nem érdekel hová utazik nyomorúságos élete üres, fapados járatain. Mert a saját életemben élek, ott vagyok benne, Alice vagyok Csodaországban, és te engeteg szépséget társz elém, amit eddig észre sem vettem. Reggelizünk, és valójában egymásból táplálkozunk. Feltöltekezünk, és felfedezzük egymást, arcvonásokat figyelünk és mimikát fejtünk meg, megtanulsz engem, megszelídítesz, és bezársz a szívedbe.

Hányadik reggelünk már ez a mai? Az arcom ugyanúgy fürkészed, mint az első reggelen, még mindig látsz rajta felfedezni és gyönyörködni valót. A széket ugyanúgy húzod ki, és ugyanolyan gonddal készíted a reggelit. Talpaink az asztal alatt érintik egymást, ugyanaz a nyári esőillat, ugyanolyan ragyogó színek. A gardróbban a cipőim, ezeket mind tőled kaptam, és úgy próbáltad a lábamra őket egyenként, mintha kóbor királyfi lennél. A szépséges cipőknek mind jelképes üzenete van. Azt akarod, hogy végre tényleg új, kikövezett, sima utakon járjak, göröngyök, kátyúk, zsákutcák és lélekvesztők helyett. Néha még látom a nőt, aki a sötétben botorkál, cipő sincs a lábán, az útját keresi. Régen megtalálta már a kivezető utat az erdőből, sáros cipőit is a lábára húzta, a hajnali fényt is meglátta. Már nincs szüksége pátyolgatásra, nem kell, hogy segítsek neki felállni. Már csak a gondolataimban létezik. És újjászületve veled reggelizik ezen a márciusi délelőttön.