Ne nézz vissza

Néha megtörténik, hogy egy negatív energiákkal feltöltött hely nyakra tapadó vérszívóként, fojtogatóan zárul körénk, valósággal megbénít bennünket.

A miliő, amiben élünk számtalan múltbeli emléket, így mozdulatot, sokkhatást, indulatot, fájdalmat és hiányérzetet szív magába.

Ha végignézel a helyen, egy valóságos emléknapló elevenedik meg, ahol életed szereplői újra színre lépnek, ha akarod, ha nem, tudatalattid újra lejátssza a filmet. Egészen, onnan, hogy először átlépted a küszöböt. Életterünk egy valóságos emléktérkép, ha rossz energiákat sugároz, akkor egy idő után úgy érezhetjük, a hely folyamatosan az arcunkba kiált, emlékeztet és figyelmeztet minden kudarcunkra és összeomlásunkra, visszavetve önbizalmunkban, és minden pozitív változtatásra irányuló szándékunkban.

Megtörténik, hogy úgy érzed, szinte megfojt a hely, ahol élsz? Megbénít az egyhangúság, és a rengeteg, beleégett negatív emléktől a saját gondolataidat sem hallod? Nem tudnak megújulni, így nem tudod frissíteni azokat.

Szándékosan kerülöd az otthon szót. Csak helyiségek vannak benne, nem nevezed nevén őket, nincs háló vagy étkező, csak valami, ahol alszol és eszel. A lakásalaprajz mélyen az agyadba égette magát, villanyt sem kell gyújtanod a sötétben, ismered már, megtanultad, mint egy definíciót, vagy száraz képletet. Mégsem látod benne önmagad. A részletekből szépséges egészet akartál álmodni, élhető helyet varázsoltál. Ám közben elárasztottad és átitattad a saját szívfájdalmaddal, a feldolgozatlan múltbeli sérelmeiddel, az önsajnálatoddal, az összes elsírt könnyeddel. Szomorú, lélek-megbetegedést okozó gócként mindez ott ül a mellkasodon, köréd fonja magát, szorít, fojtogat.

Változásra vágysz, nézed a helyet, és átrendezed a bútorokat. Sorsukkal nem megbékélt, boldogtalan emberek gyakran teszik ezt, mintha életüket rendeznék át, vagy fordítanák egy másik irányba. Ez csak tüneti kezelés, vagy inkább lelki placebo. És hatása hamar elmúlik, a bútorátrendezés-kúra gyorsan hiábavalónak bizonyul, és a maró hiányérzet, a fojtogató érzés nem szűnik, a lélek új gyógymódra vár.

Segít a környezetváltozás, de csak átmenetileg. Kiléphetsz a megszokottból, a régiből, és belebújhatsz egy merőben új életritmusba, mint egy régen vágyott új ruhába. Ideiglenesen jobban fogod érezni magad. Élheted így életed, ciklikusan, megszokottból a régibe, majd újra vissza a megszokottba. Így azonban csak túlélsz, elvegetálsz, és húzod az időd, mert valójában gyáva vagy drasztikusan változtatni. A rossz energiák fojtó gyűrűjéből miért csak periodikusan van merszed kilépni?

Először magadban rendezz át mindent, gyógyíts, erősíts, varrd össze a saját lelki sebeidet. Állítsd vissza az egyensúlyt. Cserélheted az ágytakarót, a szőnyegeket, vagy a lámpabúrát hetente, elmehetsz a kétszázhuszonhetes kilométerkőig is akár, majd újra visszajöhetsz. A felszín alatt mégis ott gyökerezik majd a problémád és egyre erősebben rád fonja indáit.

Szeresd annyira önmagad, hogy végleg elhagyod azt a helyet, így lezárod a régit, és a kulcsot pedig jó messzire hajítod. Azért, hogy valóban el tudj kezdeni valami egészen újat.