Vannak, akik az életet bátortalanul és passzívan élik, mintha kívülről amatőr színtársulat játékát néznék. Lenyűgöz a színészi játék és a rengeteg imrovizáció, a színpad forog, változnak a helyszínek, te is kedvet kapsz a játékhoz, félve kérded, csatlakozhatsz-e. De nem megy ez neked, görcsösen és gyáván játszol, a szerepedet sem tudod rendesen, csak élettelen, fahangon felolvasod, nem élsz benne, nem teszed oda magad, nem varázsolod bele a személyiséged, nem a szíveddel vagy jelen, csak túl akarsz lenni rajta.
Csapnivaló ripacs vagy.
Az életet ugyanígy éled, mintha az élet való világ-színpadának vörös bársonyfüggönye mögött, egyre csak azt várnád, mikor következel végre te. Melyik a te végszavad?
Esendők vagyunk és tökéletlenek. Szerepeinkbe belezavarodunk és folyamatosan egyensúlyozunk. A jelen pillanataiban pedig csupán csak ott vagyunk, jelen vagyunk. Túl akarunk lenni a mindennapokon, feladatot teljesítünk, tennivalókat pipálunk ki és húzunk le a listáról. Egyre csak várunk, pénteket, hétvégét, ünnepet, születésnapot, nyár végét, karácsonyt. A többi napon pedig néha csak túlélünk és megúszunk, és tíz év távlatából rádöbbenünk, hogy ott sem voltunk igazán, elmulasztottuk élvezni. Sétálsz a sorok között az esküvődön, mindenki szeme rajtad, gyönyörű vagy. De megélted-e egészen, minden idegsejteddel azokat a perceket? És amikor a babádat gondozod és első alkalommal fájdalmak között szoptatod, vagy először eteted kiskanállal, nem akarsz egyszerűen csak túl lenni rajta? Várod, mikor lesz szobatiszta, mikor megy óvodába, majd első osztályba. Mintha valaki diktálná felülről az ütemet és te futsz a többiekkel, le ne maradj.
A jelen pillanatai elporladnak és jelentőségüket vesztik, ha nem értékeled azokat. Szerető és gondoskodó emberek álltak melletted életed megannyi nehéz szakaszában, hogy hogy nem érzékelted? Elkerülte a figyelmed, hogy boldog vagy? Makogtál a szerepedben, ott sem voltál, botrányosan játszottál. Ki kellett volna onnan rúgni téged, hátha attól észhez térsz és megrázod magad. És visszakönyörögve magad végre megállsz és körülnézel. És látod, és értékelni kezded mindazt a kincset, amit jelenlegi életed adhat neked. Ezeket raktározd el, készíts egy belső pillanat-albumot, melyeket nem kaphat el egyetlen tökéletes gép objektíve sem.
Ne akarj túl lenni az életen. Ne siettess semmit. Ne kényszerítsd magad sablonba, előfordul, hogy nem férsz bele, és kilógsz a sorból. Nincs nagykönyv, nincs életkódex, ami használati útmutatót adhatna, mely életszakaszban milyen eseménynek kell megtörténnie veled. A rád rótt szerepet tanuld meg tökéletesen, hogy ott lehess a szíveddel is, hogy odarakd magad, hogy ne csak a nézőtérről figyelj, vagy a bársonyfüggöny mögül leskelődj, örökre a végszavadra várva.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: