Repedések az üveggömbön

Vannak emberek, akiknek limitált a szeretet befogadó tankjuk. Ha csordultig telnek, ha százszázalékos szeretet vagy szerelemáradásban van részük, akkor előjön mindenféle fizikai tünet, mintha megfeküdted volna a gyomrukat, mert túl sokat kortyoltak belőled. Te pedig nem veszed észre, kicsordul a szeretet tank, le kell állnod, ne adj többet, mindjárt megcsömörlik tőled.

És pipettával adagolható a szeretet? Van –e jogunk eljuttatni egy másik emberi lényt, oda, hogy végelgyengülés közeli állapotig éheztessük, majd amikor már önbecsülését vesztve könyörög, kegyesen fecskendezünk egy kevés szeretet-adagot?

Vannak, akik sosem mondják majd a szemedbe, túl sok vagy már, vedd észre magad. Kellene nekik a régi jéghegy éned, a nehezen és csak néhány centire kitárt szíved, a tartózkodásod kellene, meg egy kicsi ridegen tartás, hadd nyüszítsen csak magányosan újra az éjszaka csöndjében, hadd feküdjön a küszöbödön napokig, vagy üljön a házad lépcsőjén. Mert sokszor valakinek a teljességét csakis és kizárólag a hiányán keresztül kapod meg. Úgy, hogy szétmarják a lelked az elvonás tünetei.

De így? Pontosan elég vagy, a szerelmet az érintést megfelelően adagolod. Kimutatod a szereteted, odaadó vagy, ráfigyelő. Felkeléskor az első gondolatodban és hosszú távú terveidben mind szerepel. Semmi szenvedés, kihívás, könnyhullatás. Nincs már megszerezni való Szerelem virág, hétfejű sárkányokkal sem kell már megküzdenie, átvinni a Szerelmet a túlsó partra, már mind kipipálva, elvégezve. Hiába mondja, hogy ő más, ő különbözik, nem bírja el a ridegtartást, és az áradó szeretet kell neki és a szerelem bősége. Valójában az is meglehet, ugyanolyan, mint mások, semmivel sem különbözik. Feszültséget gerjeszt, nem hisz neked, vagy olyat feltételez rólad, amit soha nem tennél. Ezzel mind messzire taszít, és végül, köszönés nélkül, ugyanúgy rád vágja majd a kocsiajtót.

Hát igen… Life is a bitch. Milyen találó. Lassan rájössz arra, hogy hiba volt a sarkig tárt szív, az elköteleződés és a kizárólagosság egykori szépséges tündére banyává változva, kárörvendőn röhög a sarokban. Valójában meg kellett volna találni a szeretet-egyensúlyt, de te inkább kész voltál kifordítani a lelked és örökre eldobni a csigaházat, amibe eddig mindig visszabújtál. Ha teljesen kitakarod a szíved, akkor kiteszed mindenféle környezeti ártalomnak, emberi kéz, netán láb is kárt tehet benne. Úgy, hogy például átgázol rajta és felismerhetetlenre tapossa. És ha mindezt úgy teszi, hogy nem kér bocsánatot, de még egy elegáns pardon sem hagyja el a száját, nos, akkor kell elküldened jó messzire, de leginkább egy másik galaxisba. Egyes férfiak úgy hiszik, a nő egy meghódítandó földrész, vagy egy szelídítendő kanca. Ha kirakták ránk képzeletbeli zászlócskáikat, akkor elkezdhetik velünk a holtig tartó tréninget, persze úgy, hogy szép lassan elénk tárják valódi énjüket, nehogy már zsákbamacskát áruljanak.

Amikor a párkapcsolat szépséges üveggömbjén repedések keletkeznek, azzal nem tudsz mit kezdeni. Kezdheted ragasztgatni mindenféle speciális, láthatatlan ragasztóval, de valójában soha semmi nem lesz már olyan, mint volt. Mert újabb sérülések jönnek és végül az üveggömb apró, éles szilánkos darabokra törik.

Akkor kezedet tördelve ülsz a meghalt szerelem frissen hantolt sírjánál, kezedben a régen megírt gyászbeszéd, százszor összegyűrve, majd újra kisimítva.

De már egyáltalán semmi kedved nincs felolvasni.