Mostanra igazi szabaduló művész lettél. Ki tudja, hányadik alkalom már, hogy lefejted magadról a láthatatlan szerelembilincset, most is ott a nyoma rajtad, a húsodba ette magát, mintha így jelölne meg önmagának, valahányszor börtönőröd rád pattintja azt. Sajgón fáj a bőröd, de tudod, elmúlik, mindig minden elmúlik. Már régóta csak az őszbe meneteltünk mi ketten, egyenesen bele… Tovább »

Lehajtott fejű, üres tekintetű emberek menetelnek, szemükben mélabú vagy egyáltalán semmi. Rám néznek és szemük nem üzen, hiába fúrom magam a tekintetük ablakába, mögötte elkeserítő sivár sötétség. Kerülik a tekintetem, nem állhatják, ha valaki a felszínük alá néz, ha valaki lelkük kulisszái mögé tekint, még képes leszek és megtalálom az érző és érzékeny emberi lényt…. Tovább »

A nyughatatlanokat mintha megjelölték volna odafent. Ha a jövő kristálygömbjén láthatták volna a jövőt, figyelhették volna eljövendő földi életük epizódjait, csak mindannyiszor magányos, bizonytalan, és emberi kapcsolatokra képtelen bolyongóknak látták volna önmagukat. Nem kérdezte senki, így kell-e nekik a nagy kaland, nem kaptak biztató szavakat, mint például, nem lesz olyan vészes, a helyzet majd alakul,… Tovább »

Te tudsz bocsánatot kérni? Szemébe tudsz nézni, meg tudod- e fogni a kezét, és képes vagy-e azt mondani, bocsánat, hogy megbántottalak, bárcsak jóvátehetném valamivel? Az emberek kezdik elfelejteni ezt a mondatot, kapcsolataik felszínesek, érzéseik hét lakat alá bezárva, páncélöltözettel védik lelküket a külső behatásoktól, mert az érzés csak bajjal jár, bonyolult egy valami. Éppen ezért… Tovább »

Ez itt a pozitív megerősítés napja. Ma az összes pozitív gondolkodás-eretnek elgondolkodva vakargatja majd a homlokát. A gondolatnak teremtő ereje van, és a minden fejben dől el kezdetű pogány imákra máskor mondhatod, hogy mind száz százalék bullshit, de ma kérlek, ne, ma olyan szép a reggel. Ma eldöntötted, hogy az életet tudatosan-ösztönösen éled. Ma megéled… Tovább »

Miért tartóztatjuk, aki menni készül? Miért ragasztgatunk órákon át apró darabokra tört kedvenc tárgyakat, holott tudjuk, soha nem lesznek már ugyanazok? Miért törölgetünk fényüket és színüket vesztett emlékeket, miért élesztgetünk újra meg újra régen meghalt emberi kapcsolatokat? Miért jó, ha szólongatjuk azt, aki úgy tesz, mintha nem hallana minket és vissza sem néz? Térdepelünk a… Tovább »

A férfi manapság ritkán vállal be trubadúr szerepet. Nem fog romantikus szívtépő dallamokat gitárhúron pengetni az ablakod alatt, szomorú-szerelmes kutyaszemekkel, és Te nem állsz majd az ablakban vigyázva, lélegzet visszafojtva, hogy ne lebbenjen a függöny sem. És hol vannak már azok az idők, amikor a kilencvenes években rekedtes, elfúló hangon kiabálták bele édes neved az… Tovább »

Nehezen fejezzük ki az érzelmeinket. Azt hisszük a lelkünket kell kifordítani, ami aztán visszafordítva már soha nem lesz ugyanaz. Azt hisszük, olyan, mint amikor a negatív fényt kap, örökre sérül, és a fénykép soha elő nem hívható, semmi nem őrzi majd emlékeidet. Érzelmeinkről beszélni néha nehezebb mint bármilyen vizsga, igazi megmérettetés. Pedig az érzelmek feltárása… Tovább »

Az nő szemében titkok, átélt emlékek, életmozaikok megfejthetetlen, színes kuszasága. Nézz bele, és fejtsd meg, mit élt meg, mit tapaszalt, hogyan szeretett, gyűlölt, vétkezett, és hogyan tanult a hibáiból. Mert ő maga nem mesél már el minden részletet. Szívének titok-szobája van, oda terelte be azt, amiről soha senkinek nem beszél, mert nem érdemes felkaparni a… Tovább »

Sorsokat őrzök, élettörténeteket hallgatok, azokat megjegyzem, és elraktározom magamban. Egyetlen történetet sem felejtek el. Azokat névhez, személyekhez és időhöz kötöm. Az emberek egyszer csak elkezdenek mesélni. Soha nem tudom felidézni, melyik az a pont, amelyen átbillennek. Melyik az a pillanat, amikor kinyitják a szívüket és elém tárják emlékeik könyvét. Volt idő, amikor zavarban voltam, nem értettem,… Tovább »