Pasimustra

Álruhás igazságtevő voltam. Egy szociális tanulmány önkéntes szupervízora. Egy álruhába bújt, álarcos királylány. Nos, hogyan is kezdődött? Akkoriban meglehetősen méltatlannak éreztem elért eredményeimet a virtuális társkeresők pontrendszerében. Egyáltalán eredményeim sem voltak, a randik egy idő után kísértetiesen egyformák lettek, mintha egy virtuális kerítőnő előre leírt forgatókönyve szerint dolgoztunk volna. Néha belezavarodtam a szövegbe, és akkor nem átallottam önmagamat adni. Vettem a bátorságot és különbözni akartam, meg akartam csillogtatni egyediségemet és főleg, nem hazudtam. A megadott paraméterek szóról szóra igazak voltak, az életkoromat is bevallottam. Másként fogalmazva a virtuális, felépített én egyenes arányban állt a valódi énemmel. Ez igen ritka arrafelé, de kezdő vagabond voltam az ottani kalandparkban. Azóta sem tréningeztem magam ezen a téren, sőt ma már mindez szerencsére csak emlék.

Szóval barátnőm, Te is  méltatlannak és sanyarúnak érezted a sorsomat. Nem értetted, miért nem írt még rám a kóbor királyfi, aki a szakadék széléről is leszakítja nekem a Szerelemvirágot. Nem törődve ordító farkasokkal és tátongó szakadékkal. Miért nem jelentkezik valós email címmel az, aki fogában tartva átviszi majd a Szerelmet a túlsó partra. Akkor eszeltük ki, hogy megfigyeljük őket. Feladatot adunk nekik, kész helyzet elé állítjuk őket. Be akartuk őket szorítani a sarokba, de főleg meg akartuk őket érteni a gondolkodásmódjukat. Értelemszerűen engem kellett bevetni analizátornak, észlelőrendszernek, szociális munkásnak, beépített szépségnek. Időről időre változtatnom kellett a külsőmön, de gyökeresen. És nem csak a külsőmön. Minden alkalommal komplett új háttér információval kellett szolgálnom magamról. Élethelyzetek, származás, iskolázottság, családi állapot, szociális helyzet élénken váltották egymást a randi-felméréseken. Ezt főztük ki mi ketten.

Elkövettem bődületes divat bakikat, túllőttem a célon sminkkel, dekoltázzsal, vagy éppen ellenkezőleg, túlzottan szolidra és megközelíthetetlenre vettem. Felvettem zoknihoz a szandált, és nem érdekelt a leggingsből kilógó babahájam. Néha szándékosan többszörösen hátrányos helyzetűnek állítottam be magam, szociálisan és erkölcsileg is. Vagy éppen ellenkezőleg, eljátszottam a jómódú örökösnőt. A randira kölcsön meseautóval érkeztem, beszéltem arról, hogy milyen szerencsésnek érzem magam e csodálatos, életre szóló anyagi biztonság miatt. Lódítottam doktorátust, vagy éppen még érettségit sem. Voltam gyermektelen, szív-törött szingli és voltam mindegyik gyermekét természetes úton megszült négygyerekes anya.

Annyira belejöttünk, hogy abba sem akartuk hagyni, pedig már egységes egésszé állt össze a mi kis privát felmérésünk eredménye. A következő levont konklúzió főleg interneten létrejött ismeretségekre vonatkozik. Az elvált férfiak nem szeretik a frissen elvált nőket. Nem rajonganak azért, ha a válás traumája lelkileg még nem került megfelelően feldolgozásra. Arról sem, ha egyfolytában arról beszélünk, hogy az ex micsoda egy lúzer senkiházi. (én ezt tettem) A jól szituált férfiak ha választási lehetőségük van, inkább elkerülik az anyagilag ingatag helyzetben lévő nőket. Nincs ínyükre, ha rajtuk keresztül akarunk felkapaszkodni. Egyetlen esetben szeretnek cukorpapák lenni. Ha tetőtől talpig szerelmesek lesznek. Vagy ha tátongó generációs szakadék húzódik köztünk, húsz, huszonöt évnyi korkülönbséggel. Egyébként meg valljuk be, igazuk van, nem az ő dolguk, hogy kiemeljenek minket a kátyúból.

Nem szeretik, ha egy nő sokkal okosabb náluk. Ebből tévesen arra következtetnek, hogy később többet fogunk keresni, ami férfias öntudatuk ellen való súlyos vétek. A normális gondolkodású, érzelmileg is intelligens férfit a sírba tudod kergetni a butasággal, az affektálással, a feltűnő tetoválással (én azt találtam ki és búgtam sejtelmesen, a derekamon van az a bizonyos rendszám ) A leggings alól kilógó tangával, a láncdohányzással, a karomszerű műkörömmel, a szétszolizott arccal, a vakolatszerű alapozóval és a sminktetoválással. Riasztja őket továbbá a különböző szektákhoz való tartozás, vagy a jósnő kegyhelyként történő látogatása, életvitelszerűen. Viszolyognak még a szerelmi kötéstől és oldástól, és mindenféle otthon űzött fehér vagy fekete mágiától. Menekülőre fogják, ha a nő nyomul és tapad, ha a levegőben tomboló és sistergő ösztrogén-kavalkád elárulja, csak halvány emlékeink vannak hímnemű jelenlétről. Nem kedvelik továbbá a depis nőket, nem jön be náluk a rosszkedv és mélabú. Ellenben, ha szexi kisugárzás őszintén pozitív életszemlélettel párosul és némi ész is párosul hozzá, már nyert ügyünk van.

Ez egy amatőr felmérésnek titulált játék volt a saját szórakoztatásunkra. Mert rájöttünk, hogy amit tapasztaltunk igazából már azelőtt tudtuk. Egyet azonban fontos megjegyezni, egyetlen férfi sem érdemli meg az általánosítást és a kategóriába való beszorítást. Mert közöttük is vannak igazi gyöngyhalászok, akik életüket kockáztatva elhozzák nekünk a Szerelemvirágot és velünk maradnak, amíg el nem hervad, de leginkább örökre. Sőt, még a Szerelmet is átviszik a túlsó partra.