Szivárványút

Életed rendezője időnként választás elé állít. Kíváncsian várja a válaszodat, mi az, amit szeretnél, melyikük kell?

A tetszetős, fényes, szabályos, ám belül üres, ízetlen és keserű? Vagy a kevésbé harsány külsejű, nem standard paraméterekkel megáldott, szerényebb változat? Az előbbitől gyomorrontást kapsz a hozzáadott mesterséges adalékanyagoktól és más szemfényvesztő hókuszpókusztól, hosszú távú lelki egészségromlást is okoznak, sőt örök hiányérzethez, tartós magányhoz vezethetnek. Életed rendezője időnként eléd dobja a kérdést. És kénytelen vagy rá válaszolni, kénytelen vagy választani, kénytelen vagy végignézni magadon, megvizsgálni a lelked rétegről, rétegre. Változtál? Fejlődött idővel a személyiséged?

Vannak férfiak, akik megbetegítenek, lehúznak, nyugtalanná, vibrálóvá tesznek minket. Társaságukban elfelejtkezünk egykori álmainkról, különleges képességeinket nem használjuk, hagyjuk elcsökevényesedni, háttérbe szorítjuk egyéniségünket, hagyunk megrajzolni és létrehozni egy teljesen újat. Egykori tudatos, örömteli életünk vegetációvá zsugorodik. Eleinte rájuk pakoljuk a rosszfiú címkét, ridegségre és szeretetlenségre való mentségként, erőt is érzünk magunkban a szelídítéséhez. Rákészülünk, mintha valamilyen vadlovat készülnénk megülni, végérvényesen betörni.

Mi nem vagyunk állatszelídítők. Rövid idő múlva rájövünk, van olyan típus, ami reménytelen, nem betörhető. A lélek betegsége elérhet olyan stádiumot, hogy nem műthető, nem gyógyítható. A gyermekkorból hozott minta nem törölhető, az emlékek nem sztornózhatók. Nem beültethetők, nem cserélhetők ki újakkal.

Életünknek van olyan szakasza, amikor nem látjuk ezt és nem is értjük. Nincs szemünk hozzá, túlságosan leköt a tetszetős, külső héj, gyönyörködünk benne, nem győzünk betelni vele, ízlelgetjük, el sem hisszük, hogy a miénk. Aztán, ahogyan lekopik a máz, mint egy röntgenfelvétel, úgy válik láthatóvá a lélek, ami elrettent.

És vannak férfiak, akik felemelnek és megnyugtatnak. Őket sokszor, életünknek csak azon szakaszában fedezünk fel, amikor már sebeket szereztünk a rosszfiúktól. Tévedés azt hinni, hogy az ő feladatuk, a testi és lelki sebgyógyítás, mégis, akkor sem tágítanak mellőled, ha ezer farkassal kell megküzdeniük naponta az otthonod előtt. Őket nem kell betörni vagy megszelídíteni. Ott vannak, mert ígéretet tettek. És ha nincsenek ott, akkor sem kell találgatnod, hogy hol vannak, mert tényleg ott vannak, ahol mondják. Ők azok, akik letérdelnek eléd, és úgy adják rád a cipődet. Akik miatt nem kell várakozni, elkésni, mentegetőzni. Akik nem hagynak kétségek között vergődni. Akik ott vannak és gondoskodnak, amikor beteg vagy. Akik kivasalják a ruhádat. Akik reggelit készítenek neked. Akik reggeli fényben látva arcodat, mondják azt, hogy gyönyörű vagy és nem küldenek el azonnal sminkelni. Akik nem hagynak kétségek között, akik a napot nyugalomban, szerelemben akarják lezárni. Akik félméternyi helyen is képesek veled összebújva jól aludni. Ők azok, akik felébresztik benned a szunnyadó különleges képességeket, inspirálnak, lelkesítenek.

Olyan, hogy többféleképpen szeretni, nem létezik. A szeretetnek nincsenek módozatai, nincs mértéke. A szeretet nem kínoz, és nem lel benne örömet. Táplál és nem sorvaszt, nem rettent, hanem bátorít.

Biztos vagyok benne, a boldogság ingatag lajtorjáján rengeteg lépcsőfokot kell megtennünk ahhoz, hogy felérjünk a szivárványhoz. A létrafokok leszakadhatnak alattunk, le is zuhanhatunk, ha nem kapaszkodunk erősen. Aztán kezdhetjük újra a lépegetést felfelé, sok kudarcon és tanulási folyamaton vergődve át magunkat. Ahogy haladsz felfelé, úgy válnak egyes fontosnak hitt dolgok jelentéktelenné, mások pedig kiemelkedő fontosságúvá. Személyiséged folyamatosan érik, változik.

Szerintem megérdemled, hogy feljuss végre a szivárványhoz.

Csak kapaszkodj erősen.