Vetkőzz

Testem érez és reagál, az emberi érintésnek különleges, átható ereje van. Forró a keze, árad az energia belőle, így szólít meg, így érinti a testem. Igazán megérinteni, érintéssel érzéseket kiváltani, szikrát pattogtatni, csak mély, érzelmi ráhangolódással lehetséges. Aki így érint meg, már rég tudja mi rejlik a felszínem alatt, belső szemével lát és ért, és elindult, hogy megtalálja bennem az igazán lényegest, a szemnek láthatatlant. Bőröm egy burok, külső héj, bújok ki belőle, és hagyom, hogy vetkőztessen, a szó átvitt és valós értelmében. Fejtse le rólam a ruhát, lássa bőröm hibáit, forradásait, életem igazmondó jeleit, hegeimet, lássa életszerű szabálytalanságaimat, küzdelmeim emlékét. Nem mesterségesen megalkotott lény vagyok, hanem a természet és az idő tett szabálytalanul széppé, nincs másik ugyanilyen belőlem, ez tesz igazán különlegessé.

Ott és akkor vetkőzik a lelkem. Bőrömet érintve fokozatosan fejti le a kérget, ismerje meg minden arcomat. A múlt végiggyalogol, lábnyomokat hagy rajtam, emléknyomokat hint el, érintésével olvasni tudja majd múltam térképét, eligazodik rajtam, ösztönösen megtanul, belém ássa magát. Érintésével tanulmányoz, elsajátít és magáévá tesz minden belőlem érkező információt, ne félek az érintésétől, attól, hogy meztelenül lát. Kedvteléssel nézi már minden porcikámat, a bőröm alá hatol, ismerős akar lenni életem útjainak rajzolatán. A meztelenséggel vakmerőn leveszem az álarcodat, elszántan megmutatom magam, tessék, ez vagyok, meztelen valómban. Érints meg, tanulj meg, fényképezz le belső szemeddel, láss úgy engem. Nem tettetek, nem takarom el, én kellek végérvényesen. Testem szabálytalan burok, régen meglátta alatta valódi énemet, nem akar más testet érinteni.

Vetkőzöm. Megadom magam, és megmutatom ki vagyok. Amerre ő jár, az én utam is az lesz, az ő kezétől forrósodik át ezentúl a bőröm, tőle leszek libabőrös, a testem tudja. Ha rejtegetem előtte önmagam, az emlékeimet fedem el, álarccal, tetszetős-hamis álruhát öltve. Feltartott kezekkel adom meg magam adom át magam meztelenül, el kell hinnem, ruháimmal az összes félelmet lerántotta, nincs az a bőrhiba, ami eltántoríthatná. Lehetek sérült és agyonkarcolt, akkor is tudja, egy műremek vagyok. Szelíd erőszakkal szembeállít a tükörképemmel, szemlélem a nőt, aki én vagyok, érzem fölénk hajol a nyugalom, és szerelemből, önbizalomból szövődik-fonódik az életre szó románc.