Nyitott házasságban

A nyitott házasság, a laza kapcsi anyakönyvvezetővel vagy pappal szentesített változata. A nyitott házasság is valaha házasság volt, igazi szövetség, de félúton eltévedtünk a holtomiglan-holtodiglan felé vezető úton. Keresztúthoz érkeztetünk, a három útjelző tábla háromfelé mutatott. Nem fordultunk a válás irányába, túl nagy fájdalommal járt volna. Sérültek volna a gyerekek, statisztikák mutatják, az elvált szülők gyerekei hendikeppel indulnak az életben, nem, ezt nem akarhattuk.

Túl nagy meló lett volna a válás, és túl sok pénz és idő. Az igazság az, hogy gyávák is voltunk meglépni. Igazából, ha végignézek rajtad, mit látok? Egy pasit, akinek tíz, tizenöt, húsz éve nézem az arcát, a szőrős hátát, a benőtt lábkörmét, ismerem az összes hisztijét, nyűgét, múltját, démonait, búját-baját. A barátom a társam, a tartozékom lettél az évek során, rendes pasi vagy, de valljuk be, néha halálosan unlak. A másik útjelző tábla a házasságmentés lett volna, de nem volt kedvünk dolgozni érte. Nem volt ínyünkre tűzet csiholni, sem szítani, hogyan is fogalmazzak, fáradtak voltunk, lemondtunk róla és rálegyintettünk. A szerelmet lekapcsoltuk a gépről, hagytuk magától kimúlni, és engedtük, hogy más érzések szülessenek meg bennünk, szelídebbek, melyeket lehetetlen már feléleszteni, nem szíthatók fel. A hitvesi ágy olyan hideg, mint a jég, fázunk benne és halálosan unatkozunk. Tudom, ezért fordultunk be a nyitott házasság sikátoros utcájába. Először csak lehajtott fejjel, titokban, aztán egyre nyíltabban jártunk-keltünk a zsákutcában, úgy éreztük, ez jár nekünk. Te, én egyre jobban élveztem és egyre otthonosabban mozogtam benne. Tüzeltem, felpezsdült a vérem, vágytól lüktettem. Új színeket kapott az arcom, a hajam, csillogtak a szemeim, kisimult a bőröm. Egy új izgalmas kalandornő nézett vissza rám a tükörből, szemérmetlenül kacér volt és buja, tetszett új önmagam. Naponta meglátogattam a sikátoros zsákutcát, egyre több kalandom lett, ragyogtam és virágoztam. Annyira otthonosan mozogtam már, valahogy megtaláltad új önmagam, és nem akartam én már válni, vagy házasságot menteni, dehogyis akartam, eszem ágában sem volt. Minden sejtemmel, zsigeremmel erre vágytam, az új, sikamlós kalandjaimban kiteljesedtem, belőlük szívtam életenergiát. Új nő született, lehetetlen volt nem észrevenni. Te, drágám, érdeklődve figyelted szürke hernyóból hogyan lettem színpompás pillangó, okokat kerestél, magyarázatot vártál. Meg kellett tisztelnem téged  azzal, hogy leülök veled, megfogod a kezed, és kertelés nélkül elmondom, mennyire unlak. Beszéltem neked a keresztutakról, hogy gyenge vagyok elválni, és lusta vagyok dolgozni a kapcsolatunkért. A nyitott házasság egyelőre még tiltott zónájában járkálok szabadon és szeretném, ha velem tartanál. A kutya is jó dolgában vész meg, mondtad, de én folytattam. Az egység megmentésére törekszem, magyaráztam neked ártatlanul, a közös megtartására és a külvilág számára a látszat fenntartására. 

Tudom, hogy kívántad az új, kivirágzott nőt, akivé lettem. A külvilág szemében még mindig a tiéd voltam, az elsődleges birtoklási jogot meghagytam számodra, férj, feleség maradtunk. A házasságunk új, színes ruhába öltözött, a szívekről kövek estek le, nem kell elválni, nincs megoldandó feladat, nincs hercehurca, meló, vagyonmegosztás, a gyerekek lelki békéje is rendben, de jó, hogy nem sérülnek. A nyitott házasság zsákutcája már nem tiltott zóna. Mindketten benne vagyunk, nyakig, lubickolunk a hódításokban, és már nem jéghideg a hitvesi ágy, külső kalandjainkat buján, mohón elsuttogjuk egymásnak a sötétben, újra ég a szenvedély, perzsel a tűz. A házasságmentő tréning tökéletesen működik, az élet szép és minden a régi. De mégis miért is indult el a mentőhadjárat? Egy státuszért, egy szépséges, csillogó csomagolásért, ami belül üres, a színes masni tartja össze, semmi más.

Évek telnek el így. Egy napon a szemed már máshogyan csillog. Bezárulsz, nem beszélsz a kis frivol kalandokról, titkolózol. Becsapva, átverve, megalázva érzem magad, nem ebben egyeztünk meg. A játék neve adott, a játékszabályok világosan lefektetve. Felrúgtad a szabályokat és már nem hagyod hogy belelássak a lapjaidba. Szerelmes lettél. Vonzódsz, ragaszkodsz, érzelmileg kötődsz egy másik nőhöz. A világ összeomlik, a nyitott házasság eddig úgy hittem, megingathatatlan alapokon nyugszik, most mégis összeomlani látszik. Hogy is volt? Hiszen nem én akartam így? Hogyan gondoltam, hogy sármos negyvenes férjemet bedobom a közösbe, tessék lányok, használjátok. Hogy hihettem, hogy már nem kapsz lángra? A szépséges csomagolás széttépett, besározott papírhalomként hever a lábam alatt a földön. Taposom, gyűröm, eldobom messzire.

Úgy látszik, mégis ez volt megírva a csillagokban. Mert képes voltál, és beadtad a válókeresetet, csak az aláírásomra vársz. Igen, én is rájöttem, ne nézz így. Holtomiglan-holtodiglan tartó nyitott házasság nem létezhet. Abban a pillanatban, ahogy kitárul a nagyvilág ajtaja, a végtelen zsákutca végtelen izgalmas lehetőséget kínál. A szerelem pedig ott áll talpig pirosban, lesben és arra az összetört szívű félre várakozik, aki a szíve mélyén még mindig teljes, odaadó, százszázalékos elköteleződésre vágyik. Társra. Mert nem mindenki alkalmas arra, hogy egy kívül díszes, belül rothadó, és üres ajándékcsomagnak örüljön egy életen át. Kizárólagosságra, biztonságos kötődésre vágyunk és vagyunk néhányan, akik még  mindig úgy gondoljuk, a szerelem nem ismer ilyen típusú kompromisszumot. A házasság életünk leggyönyörűbb privát kertje lehetne, ahol zártkörű rendezvény zajlik. A nyitott házasság azt jelenti, hivatalos papírunk van egy laza kapcsiról, pedig a házasság nem viseli el a laza jelzőt, lerúgja magáról, mint egy elhordott, sáros cipőt, amiből már egyébként is kijár a lábunk.