Veled megelégszem…

Amikor meghívott egy kávéra a benzinkútnál, ott kezdődött minden. Illetve inkább ott, amikor a jegygyűrűdet a tárcádba csúsztattad és nem éreztél lelkiismeret furdalást.

Az autópálya pihenőhelyei különös, misztikus megállóhelyek. Mész, haladsz, száguldasz az úton, aztán jön egy pihenőhely, találkozol valakivel és innentől bárki lehetsz. Nem is számít, hogy valójában ki vagy, senki sem kérdezi. Úgyis tovább haladsz az utadon néhány perc, vagy óra múlva. Ezért bárki lehetsz. Biztonságos távolban az otthontól, mindentől, ami téged azzá tesz, aki valójában vagy.

A férfi csak a keresztnevén mutatkozott be, Te is így tettél. A jegygyűrűd a tárcádban, tízéves házasságod ténye és minden emléke most besöpörve egy dobozba, a tetőt jól rázártad, ki ne szabaduljon, ne bántson, ne fájjon, ne égesse a lelked.

Hivatkozhatsz itt tündérkeresztanyádra, tündérporra, varázslatra, meg arra, hogy karma és végzet. Hagyd már. Az igazság az, hogy régóta magányos voltál a házasságodban. És abban a pillanatban, hogy a karikagyűrűd a tárcád mélyén koppant, már nem szeretted többé a férjed.

Emlékszel? Hozzá hű leszek… Vele megelégszem. Egymás szemébe nézve mondtátok az eskü szövegét. Éppen tíz éve volt. Már csak az eskü szövegének foszlányait hallod, elfújja a szél. És mintha nem is Te álltál volna ott hófehérben, fehér tulipáncsokorral. Persze, értem én, régóta olyan a házasságod, mintha csak kívülállóként képeket nézegetnél róla. Benne sem vagy. Ez a nő itt a benzinkútnál izgalmas, szexi és sziporkázó, kisugárzása van. Pedig ez is Te vagy.

Az is Te voltál, aki hagyta magáról lesimogatni a ruháit a motelban. És az is, aki az utcáról telefonált, valami gond van az autóval, csak reggel indul haza. Életedben ekkorát nem hazudtál még.

Reggel, csak a következő benzinkútnál vetted elő a gyűrűt a tárcádból. Kiesett a kezedből és az autó alá gurult. Ott fénylett, ott csillogott egymagában, körülötte szemét és olajfolt, Te a cipőd sarkával kapartad ki onnan. Kezed megállíthatatlanul reszketett, meg sem bírtad állítani, ahogyan a hüppögő sírásodat sem tudtad már visszatartani. A gyűrű végre az ujjadon, Te ökölbe szorítottad, nem akartad újra elveszíteni.  A gyűrött névjegyet kidobod az ablakon, elrepült a szélben, sosem látod viszont.

Hazaérsz végre, ő ott ül a nappaliban, Téged vár, aggódik érted. Mert nem telefonáltál és fel sem vetted. Ezek most nem házasságod képei, amiket szórakozásból vagy sajnálatból nézegetsz. Most megéled, ott vagy benne. Te mindig is rossz színésznő voltál, most sem tudsz játszani.  Így a jó, hogy nem kell semmit mondanod.  Fogalma sincs a lelked háborgásáról.

Úgy volt, hogy akkor pakoltál össze, amikor ő már aludt. És akkor léptél ki az ajtón, amikor ő már munkába ment.

A napnál is világosabb, nem szereted már. Elmondtad az eskü szövegét, de valójában nem is hittél benne. Nem vágytál volna egy másik férfi meztelen bőrének érintésére, ha vele megelégszel. Ha szereted őt.

Ha eleget ettél, ha elégedett vagy, azt mondod: köszönöm, nem kérek.  Ilyen egyszerű lett volna. Meghív kávéra és Te így felelsz: köszönöm, nem.

Elégedett vagyok. Testi és lelki szükségleteim kielégítve. Érzelmi biztonságot élek meg. Minden rendben körülöttem. Nem vágyom másra, ezzel megelégszem. Szeretem a férjemet. Izgalmas, okos, szexi és sziporkázó Nőnek tart. Aki valójában vagyok. Ezért azt mondom: köszönöm nem.

Te nem voltál megelégedett, örök hiányérzet, örök frusztráció mart. Hogy nem ezt akartad és mindent valahogy máshogy kellett volna.

Így történt.

Az idő telik. A kocsid szélvédőjén Időnként egy csokor hófehér tulipán.

Én is tudom, ütős lenne egy hollywoodi befejezés a történetedhez. De sajnos, itt nincs happy end.

Majd valaki mással, egy másik történetben.