Hogyan lesz egy tanítónőből escort lány? Már nem tudja visszaidézni pontosan hogyan történt. Nem is akar visszaemlékezni, a jelenben él. Nem beszél a múltjáról senkinek és nem tervezget jövőt. A múlt emlékeivel és szereplőivel megszakította a kapcsolatot, jelenlegi életében pedig senki nem tud róla semmit.A múlt emlékei közül egy azonban kísérti a kezdetektől. Kislányként a kertben játszik, forró nyári nap égeti hátát, a fűben guggol. Az emlékkép olyan éles, mintha négydimenziós filmet nézne, az orrában érzi a nyári zápor gyorsan párolgó illatát. A terasz mellett tócsák a fűben, ő belemárt egy botot és a teraszlépcsőre virágokat rajzol sárból. Sárvirágokat. Jön a nagyi és nézi mit csinál. Felhúzza a szemöldökét.
– Na, ilyen ne legyél soha kincsem. Sárvirág. Szép, szép, de mégiscsak sárból van.
Tudja, nem véletlenül jut eszébe az emlék. Azért, hogy kísértse, azért, hogy óriás karvalyként ráüljön a mellkasára, azért, hogy légszomja legyen. És azért, hogy üzenjen neki. Elhessegeti magától az emléket. Nem akarja megérteni az üzenetét. Itt a környéken nem beszél senkivel, nem tudják, miből él. Néha látni, hogy beszáll egy taxiba, de azt, hogy mi van a tökéletes smink mögött, nem láthatják. Azt sem tudhatják, hogy az autóban imádkozik. Minden találkozó előtt elmond egy imát, azért hogy a férfi, akivel találkoznia kell, ne legyen beteg elméjű, deformált személyiségű, ne legyen agresszív, ne verje, ne rugdossa félholtra, ne hagyjon rajta maradandó sérülést. Mert tudja, akkor megint hazudnia kell, hogyan szerezte a sebeket. Magának sem meri bevallani, de minden találkozó előtt hihetetlenül fél, ehhez nem tud hozzászokni, nem lehet rutin. Ahogyan korán reggel hazafelé jön a taxival és látja a járókelőket, az ébredező város zsongását, újra jön a szorítás a mellkasában. Lát anyákat, apákat ahogyan iskolába kísérik gyermekeiket, lát búcsúzkodó párokat. Számukra most indul a nap. Ő pedig nem veszi el a kezét a táskájában lapuló vastag borítékról, számára lezárult a nap. Végignéz magán, semmi feltűnő vagy harsány nincs rajta. Szürke, szűk szabású kosztümöt visel fekete magassarkúval. Egyszerűek, nem hivalkodóak az ékszerei is. Hosszú haja mindig kiengedve, arca tökéletesre alapozva, sminkje sem maszkszerű. Egy visszatérő ügyfél egyszer azt mondta neki, Hozzád nem illenek a változások, drágám. Semmi extra nincs rajtad, mégis kiragyogsz a tömegből. Profin csinálod, oktatnod kellene. Tudja már, az őt kereső és hozzá visszatérő férfiak a hús-vér nőt keresik, nem lila-libát, nem kelléket, vagy dekorációt.
Senkije nincs, senki társaságát nem keresi a találkozókon kívül. Így az emberek a környéken már arról is leszoktak, hogy szóba elegyedjenek vele. Tudja, ha a puritán Angliában élne most megbélyegeznék, nagy vörös kezdőbetűt kellene a mellén viselnie. A skarlát betű élete végéig hirdetné romlottságát, talán még máglyán is elégetnék. A mai világ azonban ezt is elbírja, sőt még súlyosabb dolgokat is elbír. Csak az ő lelkiismerete nem bírja el? Miért nem viseli el arcátlanul, rezzenéstelen arccal, lélektelenül? Miért kísértik naponta nagyanyja szavai? Csak ilyen ne legyél soha, kincsem… Végignéz a stílusosan berendezett lakáson. Mindene megvan, sokkal több mint kellene. De a karácsonyt átaludva töltötte. Mesterségesen altatta magát, hol gyógyszerrel, hol alkohollal. És ha eljött volna hozzá azon az éjszakán a múlt, a jelen és a jövő szelleme, a múlt nem mutatott volna mást csak sárvirágokat rajzoló kislányt. A jelen megmutatta volna magányos, romlott életét. És a jövő, érzi tragédiát tartogat. Nem akarja tudni.
Egyszer, egyetlen egyszer lett volna lehetősége kilépni. A férfi bátortalan volt, ez volt az első ilyen élménye. Onnantól kezdve csak vele találkozott, minden más találkozót lemondott. Az ügynökség, melynek segítségével ilyen „csodás” karriert sikerült befutnia értetlenkedett.
– Csak nem hiszel a tündérmesékben? Nem vagy te a Pretty Woman. Nincs herceg, aki innen kimentene, édesem. Szajha vagy, méghozzá első osztályú. Jobb ha erre koncentrálsz.
Ő mégis kivirult, ragyogott. Szerelmes lett. A napok máshogy teltek, boldogan kezdett kispolgári életet élni, már éjszaka aludt és nappal élt, mint más normális ember. Már nemcsak a jelent látta, hanem félve és bizonytalanul elkezdte tervezni a jövőt. Már nem zavarta a múltbeli sárvirágokat rajzoló kislány. Már ki mert menni a nagyi sírjához a temetőbe. Esténként soha meg nem élt boldogságot érzett, ahogyan elaludt szerelme karjaiban. Fél év telt el és ő biztos volt benne, igenis vannak tündérmesék. De ami meg van írva, annak meg kell történnie, ahogy szokták mondani. A férfi egy hónappal karácsony előtt frontálisan ütközött egy kivilágítatlan kamionnal és azonnal meghalt. Hozzá igyekezett haza.
Hát igen, tündérmesék léteznek, csak ő nem szerepelhet bennük. Egy ideig lehet mellékszereplő, statiszta, vagy beugorhat valaki helyett, de főszereplő sosem lehet. Nem ő az, aki boldogan él, míg meg nem hal. Két hónappal később, amikor végre képes volt lábra állni és fel tudott kelni a kanapéról, kitakarított, hajat mosott és lezuhanyozott, újra az ügynökség kapujában állt. Nem akart magyarázkodni, ők pedig szó nélkül visszafogadták. Úgy érezte ez az egyetlen hely maradt, amit otthonának tekinthet. Ez az egyetlen hely, ahol támogató barátokat talált. Úgy látszik, az ő karmája az, hogy sárvirág maradjon. Éjjel a legrosszabb, amikor egyedül van. Ilyenkor olyan élethűen visszhangoznak a nagyanyja szavai. Szép, szép, de mégiscsak sárból van.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: