Vidd át a Szerelmet…

Elkészült. Arcán tökéletes smink, haja laza hullámokban, lábán a pántos fekete tűsarkú, csípőjén feszül a hátul kivágott selyemruha. Vörösre lakkozott körmök simítják a ruhát derekán. Kezében a nemrégen ajándékba kapott táska, visszaemlékszik, ahogyan felemás érzésekkel bontogatta a csillámló díszcsomagolást, orrában érzi még a finom bőr illatát.

You’re beautiful… Gyönyörű vagy… A férfi csillogó szemekkel őt nézi. A fura érzés megint előjön, nem is érti miért, de érzékeny kis lélekszenzoraival pontosan érzi, ugyanilyen sóvár, vágyakozó szemmel tekintene egy szelet bélszínre vagy egy finom édességre.  Nem, nem szeretné, hogy a férfi hiányzik innen valami honey című mondattal nyakába gyémánt nyakéket akasszon. Nem akarja… Filmszerű lenne, életidegen. Mi motoszkál az okos fejedben?  Tudja a férfi, hogy minden kényeztetés ellenére ő gyanakvó marad. Túl sok a jóból, elárasztásos technika, be sem tudja mind fogadni, feldolgozni sincs ideje.

Belekarol a férfiba, megérinti a meleg bőréről párolgó parfümillat. Édesen töri a magyar nyelvet, de igyekszik, az ő kedvéért, ki másért? Alapvetően kedves, már-már tökéletes, de valami ott van ami taszítja, mégis mi a baj vele?

Az ő kedvéért béreli a kis sárga magánrepülőgépet, az ő kedvéért repülnek most Velencébe.

(E sorok írója itt most nyomatékosan leszögezi: ez nem egy Danielle Steel regényrészlet lesz, bármennyire is emlékeztetnek rá egyes jelenetek. Még csak happy end sem lesz. Sőt szomorú lesz inkább, néhol groteszk, de mindenképpen tanulságos. Remélem megtalálnak a szavak és magadra ismersz, vagy csak elgondolkodsz, netán ráébredsz valamire.  Csak olvasd.)

A Danieli ötcsillagos, nincs messze az Operától ahol a Rigolettót nézik. A Szent Márk téren éjjel szerelmespárok táncolnak andalító zenére, a férfi táncra kéri őt, milyen romantikus, milyen csodásan romantikus. A szállodai szobában a párnákon csokoládébarna selyemdobozba csomagolt különleges bonbonok. Reggel kitárja az ablakokat, ősz van már csípős a levegő, zöld a zsalugáter, Venetian blind, ilyen is csak Velencében van… Találó elnevezés. Az ablak alatt gondolier énekel, turisták meleg takarókba burkolózva hallgatják a gondolában ülve, fényképezőgép vakuja villan. A csípős levegővel keveredik a csatornaszag és a fokhagymás olívaolaj illata. A gondolier rávillantja fogsorát, Ciao Bella, kiabálja fel, éppen neki. Nevetve visszaint, Ciao ciao…

A férfi telefonál, megint telefonál, business matters, üzleti ügyek, mondja és kimegy a folyosóra. Persze érthető, még nem olyan bensőséges a viszonyuk, hogy végighallgassa a beszélgetést az üzletről. Arca felhős, ahogyan visszatér, I’m so sorry… haza kell mennem az Államokba, baby… Kérlek, kérlek ne haragudj… Nem lepődik meg, ez így zajlik pár hónapja. Visszatér hozzá majd, mindig visszatér.

A hétköznapok most fájdalmasan hétköznapiak újra, micsoda kontraszt, de majd visszazökken.

A gyönyörű táskában kis ezüstszínű borítékban pénzt talál, Csak hogy még függetlenebb legyél és azt vedd meg, amit csak megkívánsz… Ül az asztalnál és a borítékot nézi, émelyeg a gyomra, a táskát már bevágta a sarokba. Függetlenebb? Valójában a férfi akarja még inkább függővé tenni. Függővé pénztől, hatalomtól, az élettől, státusztól amit ő adhat neki. Akarja, hogy drogként szívja magába, soha ne legyen elég, többet és többet akarjon, nyüszítve könyörögjön újabb és újabb adagért. Most megfizették. Szolgáltatást nyújtott volna?

Napok óta ott az email, nem nyitja meg. Alatta ott egy másik, ismeretlen nő a küldő, előbb arra kattint. A levelet fájlként csatolták, látszik hogy valaki sokáig dolgozott rajta, míg végül elküldte neki. Családi fotók is mellékelve. Nézd, milyen szépek vagyunk… Ne rombold ezt le…  Boldog amerikai család kutyával, szép otthon, a kert is szép. Keep smiling, milyen tudatosan csinálják ezt a tengerentúlon.

Le kell ülnie, szorul a mellkasa, alig kap levegőt.  Egy elkeseredett, megcsalt feleség írt neki, a szeretőnek.  Csak suttogni tudja, jó sokszor elismétli. Nem tudtam, hogy nős… Esküszöm nem tudtam… Engem ugyanúgy átejtett.

Mindig minden sejtje tiltakozott, ha nős férfi próbálta bűvkörébe vonni. A nős pasi tiltott zóna, messziről kikerülte, ő az egyetlen akart lenni mindig valaki számára, női önérzettel, erkölcsi tartással, az egyetlen.  Most miért sétált bele a hazugságnak e csillogó, rózsaszínű, habkönnyű egyben undorító csapdájába? Talán idő kellett volna még, mert mindig ott volt a kétség, a gyanakvás vele kapcsolatban. Már mindegy, valami miatt így kellett történnie. A feleség levelét a férfi korábbi összes e-mailjével  a kukába tolta, onnan végleg kitörölte. Próbálta az emlékezetéből is kitörölni a nevét is, de az időbe fog telni. A közösségi oldalon, a telefonján, a postafiókjában, mindenhol blokkolta. A lakásában a zárat lecseréltette. A férfit magát is blokkolta volna, de úgy alakult, hogy az a lakása elé tévedt és az autóban töltötte az éjszakát. Ekkor történetünk hősnője nagy levegőt vett és egyszerűen csak ennyit mondott: Nem szóltál, hogy nős vagy. Hazudtál. Nem akarok többé hallani rólad.

(Észreveszed már? Ez ilyen egyszerű. Bármi áron nem kellhet valaki. Ne mindig Te köss már kompromisszumot. Legyen tartásod. Legyen már valaki végre aki átviszi a Szerelmet. És minden elveszni látszó igazi értéket ebben a hamis, elcseszett világban amiben élünk.)